Itt áll feketén-fehéren: egyre kevesebb bort isznak a magyarok

agrarszektor.hu2020. június 26. 13:30

2010 óta szinte folyamatosan csökken az egy főre jutó borfogyasztás Magyarországon, olyannyira, hogy mostanra mindössze közel 5 liter bort, illetve mustot iszik meg egy fő egy évben. A csökkenés egyik oka valószínűleg az lehet, hogy 1993 óta egy-két kiugró évet leszámítva, hol stagnál, hol pedig látványosan lecsökken a bortermelés hazánkban.

Míg 2010-ben 5,7 liter volt az egy főre jutó évi bor-és mustfogyasztás Magyarországon, addig 2018-ra ez a szám 5,1 literre csökkent. Habár jól látszik, hogy az utóbbi nyolc évben volt két viszonylag kiugró év a borfogyasztásban, 2011-ben 6 liter, 2016-ban pedig 5,8 liter volt az egy főre jutó éves fogyasztás, mégis a tendencia inkább azt mutatja, hogy évek óta egyre kevesebb bort isznak a magyarok. 


A fogyasztás csökkenésének hátterében valószínűleg az állhat, hogy 1993 óta néhány évet leszámítva, nem sokat változott a bortermelés hazánkban, sőt. Míg 1993-ban 364 millió liter volt az egyszer fejtett bor mennyisége, addig 2018-ra ez 355 millió literre csökkent. Volt ugyan két év, amikor jócskán 500 millió liter felett volt a bortermelés Magyarországon, 2009 óta azonban szinte folyamatosan csökken az éves mennyiség. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy 2010-ben 176 millió liter is volt az egyszer fejtett bor éves mennyisége, amit 2018-ra sikerült ismét 350 millió tonna felé emelni. 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
bor, fogyasztas, alkohol, must, borfogyasztás, bortermelés,