Sokkoló felfedezés: nemcsak az állatok, de a növények is képesek megenni a műanyagot

agrarszektor.hu2020. július 11. 12:30

Egy friss kutatás szerint a műanyag-hulladékok nemcsak a tengerek, óceánok vizét szennyezik, de mint kiderült, az állatok mellett a növények is ugyanúgy képesek "megenni" őket. Az egészen kicsi műanyagrészecskék ugyanis képesek behatolni a gyökér szövetébe a talajból, és így nem tud elegendő vizet felszívni a növény, ráadásul a kutatók szerint a műanyag a növény genetikai felépítését is megváltoztathatja.

Semmi sincs már biztonságban a műanyagoktól: a Nature Nanotechnology folyóiratban közzétett tanulmány szerint a növények képesek felszívni a legkisebb műanyagdarabot is a gyökereikkel - írja a HVG. A kínai kutatók laboratóriumi körülmények között vizsgálták a jelenséget. Az Európában, Ázsiában és Északnyugat-Afrikában őshonos lúdfüvet (Arabidopsis thaliana) vizsgálták. Ez a növény az alacsony kromoszómaszáma és rövid generációs ideje miatt fontos növénybiológiai modellorganizmus.

A szakemberek 100 nanométernél kisebb műanyagoknak tették ki a növényt (csak összehasonlításképpen: egy papírlap vastagsága ennek az ezerszerese), majd megvizsgálták, hova jutott el a műanyag, és milyen hatást gyakorol a gyomnövény biológiájára és genetikájára. A növényeket műanyaggal szennyezett talajban növesztették, és természetesen volt egy kontrollcsoport is, amelyik tiszta (tisztább) földben növekedhetett.

Az eredmények azt mutatják, hogy mivel a műanyag-részecskék egészen kicsik, képesek behatolni a gyökér szövetébe, ahol megakadályozzák a gyökereket a víz megfelelő felszívásában. A kutatók azt is megfigyelték, hogy a műanyag megakadályozta a növények megfelelő növekedését. S ha ez még nem volna elég, a tanulmány szerzői úgy vélik, hogy a műanyag valójában megváltoztatja a növény genetikai felépítését. Ez azonban további elemzést igényel, és a csoport már dolgozik egy külön tanulmányon, hogy többet megtudjon a genetikai hatásokról. E kutatási eredmények már csak azért is aggasztóak, mert növényeket fogyasztunk, még ha nem is az említett lúdfüvet.

A laboratóriumi alapú megközelítés lehetővé tette a csapat számára, hogy megismerje a nano méretű műanyagok növényekre gyakorolt közvetlen hatását, de ez nem vonatkozik közvetlenül a vadon élő növényekre és műanyagokra sem, mivel a légkörben szállított és a talajba rakódott műanyag nem lesz annyira "tiszta", mint amilyennel a csapat dolgozott. A szabadban a műanyagokat vegyszerek és időjárási tényezők bontják le, megváltoztatva azok fizikai és kémiai összetételét.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
talaj, hulladék, növény, műanyag, genetika, gyökér, szövet, felépítés, genetikai-felépítés,