Foszfortrágyázás másképpen

Foszfortrágyázás másképpen (x)

agrarszektor.hu
A foszfor a generatív fejlődés motorja, azonban nemcsak a generatív, de a vegetatív folyamatokhoz is kell (például a gyökérfejlődéshez), hiszen a növény foszfor vegyületekben tárolja az energiát. Alapvető szerepe van a növényi anyagcsere folyamatokban és az energiaháztartásban, nélkülözhetetlen a termésképzésben. Kulcsfontosságú tápelem a fotoszintézisben, a légzésben és szinte valamennyi biokémiai folyamatban. Kiemelkedő jelentősége van az örökítő anyagok, illetve a növények energiaháztartásáért felelős vegyületekben.

A foszfor nélkülözhetetlen termesztett növényeink számára, ugyanakkor a növényre gyakorolt hatása kevésbé látványos, mint a nitrogéné, ugyanis a foszfor a nem vegetatív szervek gyarapodását segíti elsősorban.

Talán ez lehet az oka annak, hogy néhány látványos helyzettől eltekintve - liluló repce tábla kora tavasszal, (ami egyébként általában nitrogénhiányból adódik), liluló kukorica pár leveles állapotban (amit többnyire gyorsan kinő), talajaink foszfor ellátását finoman szólva is mostohán kezeljük. Jól mutatja ezt az alábbi ábra, ahol megfigyelhetjük, hogy a 80-as évek végére elért foszfor feltöltöttségi állapot hogyan romlott le rohamosan az elmúlt évtizedekben. Napjainkban lassan elérjük a 60-70-es évek állapotát.

A magyarországi talajok becsült P-ellátottsága, 1960-2010 
Stefanovits és Sarkadi (1963), Kádár (1992), Kovács (1984), Baranyai et al. (1987), Buzásné et al. (1988), Csathó (2003, 2012) nyomán

A talajok foszfortartalmának nagyobb része a növények számára nem közvetlenül felvehető formában van jelen. Jelentős része a talaj szerves és szervetlen kolloidjaihoz van lekötve. Savanyú talajokban a foszfor alumínium-foszfát és vas-foszfát formában kötődik meg, míg meszes talajokban kalcium-foszfátok képződnek. Ugyanakkor a lekötött foszforból folyamatosan szabadul fel a növény számára felvehető foszfor. Ez a folyamat elsősorban a talaj biológiai aktivitásától függ, leginkább a talajhőmérséklettől és nedvességtől. Nagyobb foszfor készletű talajok esetén a felvehető foszfor mennyisége is magasabb, ezért van szükség arra, hogy a talajok foszfor veszteségét folyamatosan pótoljuk. A feltöltöttség azért is fontos, mert ez is meghatározza a termést nemcsak az, hogy menny foszfort adunk ki neki.

A foszfortrágyázásban megjelent egy új fogalom: a POLIFOSZFÁT.

A Keleti Agrár Kft. a Phosagro gyár legtöményebb APP NP 11-37 ammónium polifoszfát oldatát vezeti be a Közép-Európai piacra. Ez a készítmény rendkívül hatékony, stabil foszforellátottságot jelent a növényeink számára, amelyek ezt kiegyensúlyozott fejlődéssel, ellenállóképességgel és bő terméssel hálálják meg. A készítmény modern, jól hasznosuló foszfort tartalmazó termék, amely elengedhetetlen a professzionális gazdálkodáshoz. A hazai piacon újnak számító termék ezért érdemi versenyelőnyhöz juttathatja azokat a gazdákat, akik odafigyelnek a mások által sokszor nem kellő súllyal kezelt foszforutánpótlásra.
Az ammónium polifoszfát egy általánosan ismert és sokoldalúan használt ipari adalékanyag. Mezőgazdasági használata a folyékony technológiák terjedésével néhány éve kezdődött el hazánkban elsősorban folyékony starter műtrágyaként. Elterjedésének gátja lehet a folyékony starter berendezések viszonylag szűk kínálata. 

Mi is az APP? (ammónium polifoszfát)


Amikor a foszforsav és az ammónia reakcióba lép, a víz eltűnik, a különálló foszfátmolekulák pedig elkezdenek összekapcsolódni úgy, hogy különböző hosszúságú polimer láncot alkotnak. Ez a polimer lánc teszi különlegessé a benne található foszfor hatóanyagot. A talajba kerülve az egyszerű foszfor műtrágyák ortofoszfát molekuláiból a foszfor nagyon gyorsan lekötődik a talajkolloidok felületén, vagy különböző fém-foszfátok formájában. A polifoszfát forma megvédi a foszfor hatóanyagot a talajban történő lekötődéstől. 

Miért Phosagro APP NP 11-37?

Egyedülállóan magas, 37% foszfor hatóanyag-tartalom. A termék sűrűsége 1,6 g/cm3 vagyis 100 liter termék nitrogén hatóanyagtartalma 17 kg a P₂O₅ hatóanyagtartalma 59 kg. 

A foszfor hatóanyag oldat formában és több, mint 70%-ban polifoszfát molekulában van jelen. A talajban a nedvesség, a gyökérsavak és enzimek hatására fokozatos hidrolízisen mennek keresztül a polifoszfátok és folyamatosan biztosítják a növények tápelem felvételét.
A hidrolízis során felszabaduló ammónium ionok aktív iontranszporttal bejutnak a növény gyökerébe, a helyükre kilépő hidrogén ionok a gyökér közvetlen környezetében (rizoszféra) csökkentik a pH-t, ezzel elősegítve a foszfát mobilitását és felvételét. Ez a speciális szinergista folyamat teszi egyedülállóan hatékonnyá a Phosagro APP NP 11-37 folyékony műtrágyát.

Hogyan lehet kijuttatni startertrágyaként?

Kézenfekvő megoldás a széles sortávú vetőgépre szerelt speciális folyékony startertrágya kijuttató adapter. (Az ajánlott dózis 30-40 l/ha.) Már ha van. Ha nincs, akkor marad a jól bevált permetező. A kívánt dózis kijuttatható önmagában vagy vízzel, esetleg folyékony nitrogén műtrágya oldattal (UAN, Nitrosol) keverve.

Repce és kalászosok startertrágyájaként magágykészítés előtt permetezőgéppel juttassuk ki a talajfelszínre és magágynyitással dolgozzuk be. A termék nem kíván azonnali bedolgozást, mert a száraz talajfelszínen teljesen stabil vegyület, csak megfelelő talajnedvesség és a gyökérsavak hatására aktiválódik és válik felvehetővé a gyökér számára a nitrogén és foszfor tartalma.

Magágykészítés előtt javasolt Phosagro APP NP 11-37 dózis: 100-150 liter/hektár.

Kultivátorozással javasolt Phosagro APP NP 11-37 dózis 50 liter/hektár önmagában, vagy ugyanennyi (50 liter/hektár) UAN 30 nitrogén oldattal keverve.

A Phosagro APP NP 11-37 július 15-től folyamatosan elérhető tartályos (20 m3), IBC (1.000 liter) és kannás (10/1) kiszerelésben a Keleti Agrár Kft. telephelyein illetve a Keleti Agrár márkakereskedői telephelyein. Igény esetén vevő telephelyére szállítjuk.

Keleti Agrár Kft.

Bátaszék, Kövesdpuszta 1.

Telefon: +3630 366 5593

https://keletiagrar.com/

 

(x)

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?