Megszólalt a szakember: a magyar méhészet fekete éve volt az idei

agrarszektor.hu2020. július 29. 12:30

Az elmúlt ötven év legrosszabb méztermése várható idén - mondta az InfoRádiónak az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. Hozzátette, így szinte biztosan nem tud majd hazánk jövőre Németországba akácmézet exportálni.

2020 a hazai méhészet fekete éve, kedvezőtlen volt az idei év, jelentette ki Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke. Bross Péter azt is kifejtette, hogy mindig valamennyi méz szokott lenni a méhlegelőkről, valamelyik kárpótolja a hiányt, de idén egyik sem adott kiemelkedő mennyiséget, sőt átlag alatti volt a termés a repce, az akác, a szelídgesztenye, a selyemkóró, a hárs és a napraforgó esetében is, olvasható az Infostart oldalán. Bross Péter néhány napja az M1 csatornában arról beszélt, hogy az elmúlt 50 év legrosszabb méztermése lesz az idei.

A szakember szerint mindezért a kedvezőtlen időjárás okolható. Bross Péter úgy gondolja, idén nem volt még nyár, július első két hetében nem volt 25 Celsius-fok felett a hőmérséklet, a napraforgó pedig csak e fölött mézel. Az akáccal már márciusban kezdődtek a gondok, amikor a virágok 80%-a elfagyott, a maradék virágzása idején pedig esett az eső, hűvös volt, sok széllel.

Magyar mézből 15-22 ezer tonnát adnak el külföldre, ennek 80%-át három ország, Olaszország, Németország és Franciaország vásárolja meg. A szakember szerint hogy ez mennyire lesz kelendő, azt igazolja, hogy három héttel a pergetés után az akácméz ára másfélszeresére nőtt . Ilyenkor havonta 1500-2000 tonnát exportálnak, a felvásárlás ütemét látva ez teljesül idén, de jövő év elején nem tud teljesülni, mondta Bross Péter. Az OMME elnöke hozzátétette, hogy a hazai kiszerelők bevásároltak abból a mennyiségből, amit értékesíteni fognak a hazai üzletláncokban, így januártól szabadpiacon exportra nem lesz semmilyen méz Magyarországon.

Bross Péter elmondta azt is, hogy a horvát méhmérgezésnek nem volt magyarországi következménye. Mint kiderült, Szerbiából érkezett olyan rovarölő szer Horvátországba, ami az EU-ban be van tiltva, ez okozta a veszteséget. Ezek után lehet, hogy itthon is szigorúbban ellenőrzik a gazdák növényvédelmi tevékenységét, megelőzési céllal.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
méhészet, méz, eső, omme, időjárás, szél, termésmennyiség, tavaszi-fagy, bross-péter, kilátás, méz-ára, méz-mennyisége, méhészek,