Kongatják a vészharangot: az őshonos emlősök jelentős része kihalhat Angliában

MTI2020. augusztus 3. 08:30

Az őshonos emlősök egynegyedét, vagyis 11 fajt fenyeget a kihalás veszélye Nagy-Britanniában. A nagy-britanniai vörös lista megkapta a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) jóváhagyását regionális szinten.

A Sussexi Egyetem kutatói vezetésével először készült vörös lista a kihalással fenyegetett brit emlősökről. A dokumentum szerint 47 őshonos emlősből 11 áll a közeli kihalás szélén. Tizenegy fajt a fenyegetett, ötöt a mérsékelten fenyegetett, négyet az adathiányos kategóriába soroltak a kutatók, utóbbi azt jelenti, hogy kevés információval rendelkeznek róluk.

A nagy-britanniai vörös lista megkapta a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) jóváhagyását regionális szinten, ami azt jelenti, hogy a fenyegetett fajok listája ugyanolyan szilárd nemzetközileg egyeztett rendszer szerint készült, mint a világszövetség vörös listája - olvasható a Sussexi Egyetem közleményében.

A kihalás veszélyével fenyegetett állatok között van mások között vízi patkány, az orkneyi patkány, a vakond, a sündisznó, a mogyorós pele, az európai mókus, a vadmacska és a szürke hosszúfülú denevér. Az európai farkas már kihalt a szigetországban.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
őshonos, nagy-britannia, tudósok, veszély, fenyegetés, kihalás, emlős, fajok,