Tolonganak az új válságkezelő hitelért a magyar gazdák: iszonyúan népszerű

agrarszektor.hu2020. augusztus 3. 11:30

Három hónapja indult el az Magyar Nemzeti Bank válságkezelő csomagjának egyik legfontosabb eszköze, az NHP Hajrá program. A rugalmasan felhasználható termék hamar népszerűvé vált a vállalatok körében, július elejéig már 123 milliárd forintnyi állományra szerződtek le a hitelintézetek. A Budapest Bank is nagy érdeklődést tapasztal, összesen több mint 19 milliárd forintnyi hitelt közvetített az ügyfelei számára, amelyet a vállalatok jellemzően beruházások megvalósítására fordítanak. Különösen népszerű a termék az agrárvállalkozók körében, az állomány fele a mezőgazdaságban hasznosul. A feltételek közelmúltban bejelentett módosításai pedig még inkább felpörgethetik a hitelkihelyezést és a forgóeszköz-finanszírozást is.

A Magyar Nemzeti Bank 2013-ban indította el a Növekedési Hitelprogramot, amely több ütemben és konstrukcióban hamar az egyik legnépszerűbb korszerűsítést, illetve beruházást finanszírozó eszközzé vált - írja közleményében a Budapest Bank Zrt. A kiszámítható, rugalmasan felhasználható és kedvező feltételek mellett igényelhető hiteltermékekre soha nem volt még akkora szükség, mint most, hiszen a hazai vállalatok versenyképességének és piaci pozícióinak megtartása elsődleges cél a magyar gazdaság számára.

December 3-4-én rendezi meg a Portfolio Csoport kétnapos siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ország egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárrendezvényének számít. Az esemény egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről. A konferencia napirendre veszi az ágazati szereplőit érintő legforróbb témákat és legfontosabb szabályozási változásokat is. A rendezvény az agrárium minden résztvevőjének – így valamennyi méretű gazdálkodónak, élelmiszeripari cégnek, inputgyártónak, gépforgalmazónak, termékkereskedőnek, illetve államigazgatási és érdekképviseleti szakértőnek – hasznos és naprakész információkat nyújt, illetve lehetőséget biztosít a networkingre és a kapcsolatépítésre is. Ne hagyja ki a siófoki Agrárszektor Konferenciát december 3-4-én!

A Budapest Bank éppen ezért az első között tette elérhetővé a termékeket, aminek nyomán július elejéig már összesen több mint 19 milliárd forintnyi állományra szerződött le illetve folyósított ügyfeleinek. A banknál a legnépszerűbb a Beruházási hitel, és ezen belül is az agrárberuházásokban jut igazán nagy szerephez, a teljes állomány fele a mezőgazdaságban hasznosul. A feltételek könnyítésének köszönhetően a Forgóeszköz hitel is egyre kedveltebb lehet. A bank korábban az NHP FIX termékek kihelyezésében 16%-os piaci pozíciót ért el, és az NHP Hajrá esetében is meghatározó szerepet kíván betölteni.

Úgy látjuk, hogy ügyfeleink bizakodók és pozitívan tekintenek a jövőbe. Mi ehhez igyekszünk minden szakmai és finanszírozási támogatást megadni nekik, mert úgy hisszük, hogy ha most gyorsan lépnek, és megfelelő válaszokat tudnak adni a piaci kihívásokra, akkor akár nyertesen is kikerülhetnek a jelenlegi helyzetből 

- jelentette ki Kasziba Levente, a Budapest Bank vállalti üzletágának vezetője. 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
beruházás, hitel, mezőgazdaság, forgóeszköz, hitelprogram, agrárberuházás, válságkezelő, nhp-hajrá,