Duplázott az alföldi borászat: egymás után két díjat is elnyert az egyik vörösboruk

agrarszektor.hu2020. augusztus 19. 15:30

A 60 éves Árpád-Agrár Zrt. kapcsolt vállalkozásaként működő Csongrádbor Kft. 1994-ben kezdte meg a bortermelést, pincészete 1938 óta működik Csongrád városában, a Csongrádi borvidék szívében. Azóta számos díjban részesült a különböző országos és helyi versenyeken, legutóbb Csongrád "város bora" és "közönség bora" kitüntetést kapta a szakmai zsűri és a nagyközönség szavazata alapján. A cégcsoport ágazatait színesítő borászat vezetője, Pálfi György szerint a homokhátság termőtalaja, a Tisza közelsége, a szakmai és technológiai háttér összjátéka a titok nyitja. A szakemberrel Both Ildikó készített interjút, amelyet az Agrárszektor szemlézett.

Pálfi György elmondta, hogy néhány napja immáron harmadik alkalommal választották a Csongrádbor Kft. cabernet franc vörösborát a csongrádi vidék legjobb borának. A borászat vezetője beszélt arról is, hogy először egy szakmai zsűri mustrálja végig a behozott mintákat, és az ő döntésük alapján születik meg a "város bora". Ezt követően, néhány nappal később a csongrádi művelődési házban rendezik meg a bárki által látogatható borkóstolót, ahol szavazhatnak a látogatók a "közönség bora" címre. Fehérben, rozéban és vörös kategóriában is megszületik ez a döntés, kifejezetten a közönség voksolása alapján. Idén fordult az elő először, hogy a vörösbor kategóriában a város bora és
a közönség bora címet is ugyanaz a bor nyerte, mégpedig a Csongrádbor Kft. cabernet franc vörösbora.

Pálfi György elmondta, hogy van egy olyan szabály, amely szerint a város bora azé a pincészeté lehet, amely rendelkezik jövedéki engedéllyel és számlaképes. A közönség bora címért bárki nevezhet, kistermelő is, aki egyébként hivatalosan nem forgalmazhat, tehát saját részre termel, de úgy gondolja, hogy megméretteti a borát. Ebben az évben a "város bora" versenyre 16 bort neveztek, ebből három fehér, három rozé és 10 tétel volt vörösborból.

Arra a kérdésre, hogy mi a titka a jó bornak, Pálfi György elmesélte, hogy az ő boruk története ott kezdődik, hogy Csongrádon jó szőlő terem, amit ők felvásárolnak, hiszen saját szőlőjük nincs. Gazda és gazda között is van különbség, de megpróbálják úgy irányítani a dolgokat, hogy a legjobb minőségű alapanyag, majd az abból származó bor egy csokorba kerüljön, lehetőleg egy tartályba, ami egyébként nem kis feladat abban a forgalomban, ami náluk van. Általában sikerülni szokott, de a többi már a természet dolga, ugyanis Pálfi György úgy gondolja, hogy nagyon nem kell beleavatkozni egy mustnak, egy bornak az életébe, hiszen tudja ő a dolgát. Legfeljebb ott kell lesni éberen, hogy nehogy valami rossz irányba induljon el.

Pálfi György elmondta, hogy a mostani évjáratnak az a nagy értéke, hogy második éves és még most is őrzi a gyümölcsösségét. Az ízét az is befolyásolja, hogy milyen a termőtalaj. A szakember elmondta, hogy Csongrádról azt kell tudni, hogy a Tisza jobb partján terül el az a homokhátság, ahol a csongrádi szőlők teremnek, a várostól egészen Tiszaalpárig, és ez egy olyan összetételű talaj, amit az Alföldön egyrészt hordott a szél, a hordalékával hordta a Tisza, de bizonyíthatóan még a Duna hordalékából is található nyomok vannak a talajösszetételben. A Kiskunságon keresztül az uralkodó szélirány nyugati, északnyugati és a régi dunai áradások után a hordalékot ugye a szél hordta és egészen a Tiszáig el tudta hozni. Ebből a csongrádiak is kaptak jócskán és szerencsére úgy jött össze, hogy a hordalékok közül is a legnemesebb részéből. A homoktalaj alatt egy nagyon jó vízháztartású altalaj található, valahol mélyebben van egy agyagréteg, ami nem annyira engedi el a vizet túl mélyre és itt-ott más foltok is találhatóak, amelyek az évszázadok során vélhetően a Tisza hordalékából keletkeztek. Mindemellett a homok összes jótékony hatása benne van a szőlő érésében, hiszen a szőlőt és általában a növényeket nem a beeső napfény érleli, hanem a talajról visszaverődő hő és a fény együtt. A homok pedig nagyon jól veri vissza a hőt.

Pálfi György beszélt arról is, hogy majdnem négy évtizede itt van ennél a pincénél, elég alaposan ismeri a szőlőtermelőket, sőt azt megelőzően ott dolgozott a termelőszövetkezetben, zömében azok között, akik most szőlőtermelők. Mivel tudja, hogy kinek milyen munka jön ki a kezéből, és azokat próbálja egy csokorba gyűjteni, akiktől a legjobb termést várhatja. Természetesen a többi szőlőt is feldolgozzák, hiszen annak is van helye és abból is jó bor készül, de a "cabernet franc" tényleg kiemelkedő az utóbbi évek közül is.

A borból jelen pillanatban még több mint 100 hektoliter áll rendelkezésre, mondta Pálfi György. A szakember hozzátette, hogy ha ez mind palackban kerülhetne forgalomba, az nagyon jó lenne. Mindig előre palackoznak, figyelemmel a forgalomra és várják a megrendelőiket, a borkedvelőket, mert valóban egy nagyon finom testes nedűről van szó. A Csongrádbor Kft. borait a COOP áruházakban lehet megvásárolni, főleg Szentesen, de más kisebb boltokban is megtalálhatóak a környező településeken, városokban.

Mindig jó érzés nyerni, főleg a nyilvánosság előtt átvenni az elismerő oklevelet és ennek sokkal nagyobb az erkölcsi, mint a piaci haszna. Vannak, akik erre felfigyelnek és vásárolnak is, de az igazi érték ebben az erkölcsi oldal. Pálfi György elmondta, hogy a győztes boruknál egy évig, vagyis a következő versenyig tüntethetik fel az elismerést annak címkéjén. 2018-as és 2019-es elismeréssel is rendelkeznek. A Csongrádbor Kft. országos versenyeken is részt szokott venni, és onnan is hoztak már el díjat. A szakember jelezte, hogy az aranyérem azoknál a versenyeknél már rang, és van is belőle jó néhány, amit elhoztak. Számtalan aranyérmet gyűjtött már, amire büszke. Pálfi György azt is elmondta, hogy az a következő nagy megmérettetés, amire készülnek, az a pár hét múlva kezdődő szüret, ez a legnehezebb időszak, mert ekkor 15 ezer mázsa szőlő érkezik a borászatukba.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
díj, borvidék, vörösbor, borverseny, csongrád, díjnyertes, cabernet-franc, csongrád-megye, elismerés,