Ezeket a zöldségeket augusztusban is elvetheted: mutatjuk, mi kerülhet most a földekbe

agrarszektor.hu2020. augusztus 21. 15:30

Nem érdemes lemondani a saját termesztésű zöldségekről ősszel sem, hiszen több olyan rövid tenyészidejű faj is akad, amelyet még most augusztusban is elvethetünk vagy ültethetünk a kertünkbe. Rövid vagy középhosszú tenyészidejű, nyári-őszi termesztésre ajánlható fajokat egyébként a káposztafélék és a levélzöldségek között találunk a legnagyobb számban, de van néhány gyökérzöldség is, amely még most is a kertbe kerülhet. Összegyűjtöttük, milyen növényekkel tölthetjük meg a nyár hivatalosan utolsó hónapjában a kertet.

Augusztus második felében még egy sor zöldségfélét lehet vetni és ültetni, ilyenkor azonban már akad néhány dolog, amire érdemes odafigyelni. A késői termények sikere ugyanis attól függ, hogy a talajukat jól előkészítették-e, ezért az ásás, és az aprólékos gereblyézés ilyenkor is elengedhetetlen. Amikor pedig a növények már fejlődőben vannak, akkor bőségesen el kell látni őket öntözővízzel és könnyen felvehető nitrogénnel. Ne feledjük, hogy másodvetésben néhány növényfaj kevesebbet terem ugyan, mint fővetésben, de ha üresen maradna a terület, akkor is dolgoznunk kellene vele (talajművelés, gyomirtás).

December 3-4-én rendezi meg a Portfolio Csoport kétnapos siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ország egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárrendezvényének számít. Az esemény egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről. A konferencia napirendre veszi az ágazati szereplőit érintő legforróbb témákat és legfontosabb szabályozási változásokat is. 

Késői másodvetésben a korai karalábé a tavaszihoz hasonló zsenge termést ad őszre, a korai fajták pedig még augusztusban is ültethetők. Bár a káposztafélék többségének létezik helyrevetéses szaporítási módszere, a nyári időszakban - a kínai kel kivételével - mindenképpen érdemes palántát ültetni. Ugyanakkor a kínai kel a többi káposztafélétől eltérő igényű, hiszen őszi szedésre augusztusi helyrevetéssel érdemes termeszteni. 

A levélzöldségek közül az őszi fejes salátát és a tépősalátát augusztus közepén a legjobb ültetni. Augusztus végén helyre vethető a madársaláta, az őszi spenótot pedig augusztus második felében vagy szeptember első felében vessük.

A gyökérzöldségek közül a hónapos retek, az őszi-téli retkek, valamint a cékla a másodvetéshez a leggyakrabban használt fajok. Mindegyiket végleges helyre vessük, amire a legjobb időszak az őszi és téli retek esetében augusztus közepén, az őszi hónapos reteknél pedig szeptember elején van. A rövid tenyészidejű céklafajták vetésideje augusztusban van, így ezt a zöldséget is elvethetjük a nyár utolsó hónapjában. 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
vetés, zöldség, augusztus, másodvetés, káposztafélék, ültetés, cékla, retek, ősz, gyökérzöldség, karalábé, levélzöldség, kínai-kel,