Ezekben az országokban iszonyúan népszerű a magyar vetőmag: veszik, mint a cukrot

agrarszektor.hu2020. augusztus 24. 08:30

A szovjet utódállamokba irányuló vetőmagexporthoz a külgazdasági tárca is segíti a piaci igények felmérését, illetve a termékek regisztrációját - mondta a Világgazdaságnak Takács Géza, a Vetőmag Szövetség elnöke. Hozzátette, mivel garantálni tudják a magyar vetőmagvak GMO-mentességét, számtalan felvevőpiacon, így ezekben az országokban is előnyben részesülnek.

Az elnök jelezte, hogy szakmaközi szervezetként jogkövetkezmény nélkül tárgyalhatnak a költségekről, tájékoztató árat is hirdethetnek. Amióta ezt bevezették, nem kótyavetyéli el a vetőmagot a piac, de túlárazás sem jellemző. Az ágazati szereplők 120 ezer hektáron, évente 190 milliárd forint értékben állítanak elő vetőmagot - ismertette.

A vetőmagpiacon ritkán van bármilyen pályázható támogatás. Pedig a támogatás elsősorban a hazai nemesítést és feldolgozást tudná segíteni, hiszen időközben minden neves nemzetközi szereplő megtelepedett az országban, vetőmagüzemet épített, a nagy cégeknek pedig nem okoz gondot a fejlesztés. A 190 milliárd forintos éves termelési értéken belül 70 milliárdnál kisebb a tisztán magyar vetőmagpiac mérete - ismertette Takács Géza. 

A vetőmagtermés jóval több mint fele kerül a külpiacokra, az exporton nagyjából egyenlő részben osztoznak az Európai Unión belüli, illetve azon kívüli piacok. Az uniós tagországok közül Németország, Ausztria és Lengyelország jelentősebb partner, valamint a balti államok. Előállítói oldalon jelentős a konkurencia, elsősorban Franciaországban és Romániában.

Címlapkép forrása: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, export, vetőmag, fejlesztés, nemesítés, vetőmagüzem, vetőmagpiac, vetőmagexport,