Trump bejelentette: egymilliárd dollárt kapnak a kormánytól az amerikai farmerek

MTI2020. augusztus 25. 16:00

Az amerikai farmerek újabb egymilliárd dolláros segítséget kapnak a szövetségi kormányzattól - jelentette be Donald Trump amerikai elnök. Az összeggel a kormányzat közvetve, az úgynevezett Farmerek a Családi Élelmiszercsomagért-program révén segíti az élelmiszertermelőket és az állattenyésztőket.

A program egyike azoknak a kormányzati erőfeszítéseknek, amelyekkel a Trump-adminisztráció részben a farmereket, részben a nehézségekkel küszködő családokat kívánja segíteni. Az összegből ugyanis mezőgazdasági termékeket vásárol fel, köztük olyan feldolgozott, előre csomagolt árukat is, amelyeket a koronavírus-járvány miatt zárva tartó éttermek nem tudnak átvenni. Ezeket a felvásárlás után ingyenesen a munka nélkül maradt, vagy nehéz anyagi helyzettel küszködő családoknak juttatják élelmiszerbankokon és jótékonysági szervezeteken keresztül. 

A szövetségi agrárminisztérium honlapja szerint a tárca augusztus végéig 2.7 milliárd dollárt kíván fordítani a farmerek és a szegény családok megsegítésére. Hétfőn közzétett közleményében a Fehér Ház kiemelte: a program keretében - amelyet Donald Trump áprilisban hirdetett meg - eddig több mint 70 millió élelmiszercsomagot juttattak a rászorulóknak a farmerektől felvásárolt árukból.

Címlapkép forrása: MTI/EPA/Tannen Maury

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
élelmiszer, mezőgazdaság, kormány, élelmiszerbank, farmer, donald-trump, állattenyésztő, élelmiszertermelő,