A beutazási korlátozások részleges feloldásáért lobbizik a Vadászkamara

agrarszektor.hu2020. augusztus 31. 17:28

2020. augusztus 28-án, Gulyás Gergely miniszter bejelentette, hogy szeptember 1-től Magyarország lezárja határait, az ország területére külföldi állampolgárok nem léphetnek be. Az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) egyeztetésbe kezdett az Agrárminisztériummal, hogy a külföldről érkező bérvadászokat milyen feltételek mellett lehetne mentesíteni a beutazási tilalom alól.

Az OMVK a honlapján is megjelent közleményében jelezte, hogy nem vitatja különböző járványügyi szabályok szükségességét, mivel ennek jelentősége a vadgazdálkodási ágazatban óriási. A Vadászkamara hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy a bérvadászati bevételek döntő hányadát ebben az időszakban a külföldi vadászvendégek révén érik el a vadászatra jogosultak, és a korlátozással a hamarosan elkezdődő gímbika szezon egycsapásra kilátástalanná és pénzügyileg tervezhetetlenné vált.

A Vadászkamara érvelése szerint megállapítható, hogy a külföldi bérvadászati kereslet kapcsán a vadász a beutazása során nem a népszerű, turizmus által frekventált helyeket látogatja, vidékre utazik és ott minimális létszámú emberrel kerül kontaktusba (legfeljebb 3-5 fővel), valamint az is, hogy a vadászat olyan "sport" tevékenység, mely a szabadban történik, nem kapcsolódik hozzá közönség, nincs több résztvevő. Emiatt az OMVK a bejelentést követően még a hét végén egyeztetett az Agrárminisztériummal.

Az OMVK több ágazati szakember, valamint járványügyi szakember bevonásával kidolgozott egy olyan járványhelyzetben alkalmazható részletes eljárásrendet, melynek betartása garantálná a vadászvendégek beutazási lehetőségét, a járványügyi kockázatok minimalizálását és a vadászatra jogosultak számára a bérvadászati bevételeket. A Vadászkamara a külföldi bérvadászok különleges protokollját hétfő reggel juttatta el az Agrárminisztériumba. Ahogy fogalmaztak, bíznak benne, hogy a járványügyi kockázat minimális volta miatt a javasolt eljárásrend betöltheti szerepét és rendkívül szigorú adminisztrációval, valamint a szabályok betartása mellett, érkezhetnek vendégvadászok szeptemberben Magyarországra.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
vadászat, tilalom, szezon, külföldi, vadászkamara, vendégvadász, agrárminisztérium, eljárásrend, bérvadász, beutazás,