Szeptember második hétvégéjén rendezik meg a 33. Bábolnai Gazdanapokat

MTI2020. szeptember 2. 14:30

Idén 33. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat, amelyen kukoricafajta bemutatóval, gépbemutatóval és lovas programokkal várják az érdeklődőket, közölte a kiállítás igazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.

Sári Enikő kiemelte, hogy a kiállítás egyik célja, hogy bemutassa a fiataloknak, "ma már a mezőgazdaság nem gumicsizmából áll", és ezzel segítsék a generációváltást. A tavaly elindított szakiskolai napot ezért idén is megtartják mintegy ezer diák részvételével.

A kiállítás igazgatója hozzátette, hogy a koronavírus-járvány miatt a kiállítóknak és a látogatóknak is biztosítanak maszkot, kézfertőtlenítőket helyeznek ki, és korlátozzák a zárt térben lévők számát. Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója pedig arról beszélt, hogy a rendezvényen a látogatók a ménesbirtok mindennapjaiba is bepillantást nyerhetnek, és lovasprogramokon vehetnek részt. Az eseményt szeptember 10-12. között a ménesbirtok területén rendezik meg.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
fajtabemutató, agrár-gépshow, gépbemutató, bábolnai-gazdanapok, óvintézkedés, kukoricafajták, maszk, koronavírus, kézfertőtlenítő, lovas-program,