Itt áll feketén-fehéren: áramlik a külföldi baromfihús Magyarországra

agrarszektor.hu2020. szeptember 9. 13:30

Közel 15 százalékkal, 38 ezer tonnára emelkedett Magyarország baromfihúsimportja 2020. január és június között az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A legnagyobb beszállítók Lengyelország, Románia és Ausztria voltak. Az exporttal kapcsolatban elmondható, hogy hazánk baromfihús kivitele 11 százalékkal csaknem 96 ezer tonnára csökkent 2020 első félévében, ezen belül a pulykahúsé esett vissza a legnagyobb mértékben, 25 százalékkal 13 ezer tonnára.

Az Európai Bizottság adatai szerint az unió (EU27) baromfihúsexportja 13 százalékkal 829 ezer tonnára csökkent 2020 első hat hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva - derül ki a NAIK AKI legfrissebb jelentéséből. A Fülöp-szigetekre (+13 százalék) és Kongóba (+58 százalék) nőtt, míg Ukrajnába 26 százalékkal csökkent, Ghánába és Hongkongba nem változott számottevően az uniós baromfihús kivitele. A közösség baromfihúsimportja csaknem 13 százalékkal 282 ezer tonnára csökkent a vizsgált időszakban. Az import több mint 74 százaléka Brazíliából (-10 százalék) és Thaiföldről (-7 százalék) származott, a két országból összesen csaknem 208 ezer tonna baromfihús érkezett, ami 9 százalékkal kevesebb a 2019. január és június között beszállított mennyiségnél. Csökkent továbbá a Kínából (-22 százalék) és az Ukrajnából (-31 százalék) származó baromfihús mennyisége, míg Chiléből 18 százalékkal nőtt a behozatal ugyanebben az összehasonlításban.

December 3-4-én rendezi meg a Portfolio Csoport kétnapos siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ország egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárrendezvényének számít. Az esemény egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről. A konferencia napirendre veszi az ágazati szereplőit érintő legforróbb témákat és legfontosabb szabályozási változásokat is. 

A NAIK AKI vágási statisztikai adatai szerint Magyarországon 379 ezer tonna (élősúly) baromfit vágtak le 2020 első hét hónapjában, 5 százalékkal kevesebbet, mint 2019 azonos időszakában. Ebből a vágócsirke 264 ezer tonnát (+6 százalék), a vágópulyka 59 ezer tonnát (+2 százalék) tett ki. A KSH adatai alapján Magyarországon a baromfihús exportja 11 százalékkal csaknem 96 ezer tonnára csökkent 2020. január és június között az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Ezen belül a pulykahús kivitele 25 százalékkal 13 ezer tonnára csökkent, míg a csirkehúsé 4 százalékkal 61 ezer tonnára nőtt. A baromfihús legnagyobb célpiacai Románia (15 ezer tonna), Ausztria (10 ezer tonna), Bulgária (10 ezer tonna), Ukrajna (9 ezer tonna), Szlovákia (9 ezer tonna), Németország (6 ezer tonna) és Franciaország (5 ezer tonna) voltak. Magyarország baromfihúsimportja 14 százalékkal 38 ezer tonnára emelkedett a megfigyelt időszakban. Ezen belül a csirkehús beszállítása 19 százalékkal 27 ezer tonnára, a pulykahúsé 4 százalékkal 3 ezer tonnára nőtt. A legtöbb baromfihús Lengyelországból (15 ezer tonna), Romániából (7 ezer tonna), Ausztriából (5 ezer tonna), Szlovákiából (3 ezer tonna) és Hollandiából (3 ezer tonna) érkezett. Magyarország baromfihúskülkereskedelmi egyenlege negatív volt a megfigyelt periódusban.

A NAIK AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára 1,6 százalékkal 255 forint/kilogrammra csökkent, míg a vágópulykáé 2,0 százalékkal 389 forint/kilogrammra emelkedett 2020 első nyolc hónapjában 2019 azonos időszakához viszonyítva.

Az Európai Bizottság adatai szerint 185 euró/100 kilogramm volt az egész csirke uniós átlagára 2020 első nyolc hónapjában, ami 2,2 százalékos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor a magyarországi ár 4,1 százalékkal 508 forint/kilogrammra emelkedett. A csirkecomb feldolgozói értékesítési ára 1,1 százalékkal 468 forint/kilogrammra nőtt, míg a csirkemellé 6,2 százalékkal 1062 forint/kilogrammra csökkent ugyanebben az összehasonlításban.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
import, export, baromfi, kereskedelem, csirke, baromfihús, csirkehús, pulykahús,