Súlyos döntést hozott a John Deere: ez a lépés Európán fog csattanni

Szedlák Levente2020. szeptember 19. 06:00

Rendkívüli bejelentést tett a John Deere. A cég a koronavírus-krízis miatt egyetlen európai mezőgazdasági kiállításon sem fog részt venni a következő évben. A nagy mezőgazdasági gépgyártó a következő, 2020. november 1-jén kezdődő és 2021. október 31-ig tartó pénzügyi évében távol fog maradni az Európában esetlegesen megrendezésre kerülő agrárrendezvényektől.

A John Deere közleményében, hogy az európai eseményeken való részvételhez nemzetközi kiterjedt utazásokra lenne szükség, ami a jelenlegi helyzetben nem látszik biztosítottnak. A cég ígéretet tett rá, hogy a jövőben a hagyományos és a digitális eszközök együttes felhasználásával fogja tájékoztatni az ügyfeleit, írta meg a FarmingUK. A John Deere emellett utalt arra is, hogy az elmúlt hónapok alapjaiban változtatták meg mindenki munkahelyi és szociális életét, és hogy az emberek egészségének megőrzése most fontosabb, mint valaha.

A gazdák kiváló munkát végeztek a koronavírus megjelenését követő veszélyhelyzet idején, biztosították az élelmiszer-ellátás zavartalanságát, mi pedig szeretnénk kifejezni az ügyfeleink iránti nagyrabecsülésünket. A világjárvány megváltoztatta a világot, és iparunk is nagy változásokon megy keresztül. Ez vonatkozik marketing tevékenységeinkre is

- mondta Denny Docherty, a John Deere Régió 2-es értékesítési igazgatóhelyettese.

A John Deere bejelentette, hogy 2021-ben arra fognak fókuszálni, hogy megváltoztassák a működési modelljüket, és hogy "okos ipari vállalattá" alakulhassanak. A cég ezért egy "termelési rendszer-alapú" szervezet felé mozog, annak érdekében, hogy ügyfélközpontúbb és korszerűbb üzletet építhessen. Ez a lépés, amely a cég 183 éves történelmének legnagyobb szervezeti átstrukturálását fogja magával hozni, azzal is jár, hogy a John Deere-nek meg kell változtatnia a marketinges megközelítéseit, és nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a precíziós mezőgazdasági technológiákra.

Andreas Jess, a John Deere Régió 2-es marketing igazgatója elmondta, hogy ez középtávon azt jelenti, hogy a cég a nemzetközi kiállításszervezőkkel közösen új ütemtervet fog készíteni, a felszabaduló európai időpontok figyelembevételével. Ugyanakkor a John Deere továbbra is támogatni fogja a forgalmazóit, ha azok úgy döntenek, részt vesznek a helyi agráreseményeken, amennyiben ezeken a szükséges egészségügyi óvintézkedések biztosíthatóak.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, kiállítás, expo, közlemény, rendezvény, lemondás, john-deere, agrár-gépshow, bejelentés, forgalmazó, forgalmazó-cég, részvétel,