Durván felpörgött a magyar gazdák hitelfelvételi kedve: erre igényelték a legtöbb pénzt

Durván felpörgött a magyar gazdák hitelfelvételi kedve: erre igényelték a legtöbb pénzt

agrarszektor.hu
A világjárvány nagyot ütött tavasszal a gazdaságon, és ez meglátszott a hitelezésben is, az első hullám lecsillapodásával azonban nyáron fokozatosan megélénkült a vállalati hitelpiac. A Takarékbanknál júniusról augusztusra mintegy két és félszeresére ugrott a vállalati hitelfolyósítás, a mikrovállalkozásokat kiszolgáló MFB Pontokon július volt az elmúlt négy év legerősebb hónapja. Az ügyfelek elsősorban az államilag támogatott likviditásbővítő hitelkonstrukciókat igénylik, de elkezdték keresni a beruházási kölcsönöket is, tudhattuk meg a Takarékbank közleményéből.

Júniushoz viszonyítva augusztusra 178%-kal nőtt a hitelfolyósítás összvolumene a Takarékbanknál, a három hónapban összesen 114 milliárd forintot tett ki. A közép- és nagyvállalatoknál különösen nagy, 235%-os volt az ugrás a nyári hónapokon belül, annak ellenére, hogy augusztusra még egy hosszú hétvége is esett. A nagyobb árbevételű cégeknek az NHP Hajrá! beruházási és forgóeszközhiteleket, míg a közepes méretűeknek elsősorban a Széchenyi Likviditási Hitelt folyósította a hitelintézet.

A Takarékbank tapasztalatai szerint az igénylő vállalkozások többségének a működés fenntartásában segít a kedvezményes kölcsön, de a közép- és nagyvállalati szegmensben a cégek mintegy negyede beruházásra vesz fel hitelt. Köztük vannak olyanok, amelyek a válság hatására, előremenekülésként döntöttek egy beruházásról, mások már korábban tervezett beruházásaikat valósítják meg olcsóbb forrásból.

A mikro- és kisvállalati szegmenst kiszolgáló MFB Pontokon a 2016-os indulás óta a mostani július volt a legerősebb hónap, 4,8 milliárd forint kihelyezésével az idei első kilenc hónapra tervezett forgalmat már augusztus végére elérték. Az MFB Pontokon is a likviditási és forgóeszközhitel a legkeresettebb. A beruházási hitelek igénylése átlagos, ami azt azért mutatja, hogy a járvány ellenére sem esett vissza a kereslet. A vállalkozások leginkább az Észak-alföldi Régióban igénylik a kedvezményes konstrukciókat, legkevésbé pedig az Észak-magyarországiban. A kereskedelemmel foglalkozó cégek a legaktívabbak, az összeget nézve a kérelmek 42 százaléka tőlük érkezik.

Az agrár üzletágban is nyárra tért vissza a hitelfelvételi kedv a tavaszi bizonytalanságot követően, nagyrészt a támogatott hiteltermékeknek köszönhetően. Májushoz viszonyítva júliusra megháromszorozódott az Agrár Széchenyi Kártyára folyósított hitelek száma. Az ügyfelek elsősorban forgóeszközhitelt igényelnek, a beruházások túlnyomórészt a mezőgazdasági gépek beszerzésére korlátozódnak.

A krízist kezelő kedvezményes hitelkonstrukciók beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, és életben tartják a hitelezést a válság idején is. Várakozásaink szerint a következő hónapokban is fennmarad a kereslet, hiszen a cégeknek továbbra is szükségük lesz forgóeszköz-finanszírozásra, valamint hiteleik átstrukturálásához is felhasználják a kedvező forrásokat

- mondta Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója.

Vida József hozzátette, hogy egyetértenek a hiteltörlesztési moratórium szelektív meghosszabbításával, mert az azokat a vállalkozásokat segíti, amelyek jelentős károkat szenvedtek a járvány miatt. Az ötödik legnagyobb hitelállománnyal rendelkező Takarék Csoport már most készül arra, hogy a nehéz helyzetbe kerülő ügyfeleknek konstruktív megoldásokat dolgozzon ki a moratórium lejárata után a törlesztésre.

A Takarékbank augusztus végéig összesen 30 milliárd forint NHP Hajrá! forrású kedvezményes hitet folyósított négyszáz vállalkozásnak, és várhatóan további százmilliárdot folyósít az év végéig. Az elmúlt hónapokban is folytatta aktív részvételét a Növekedési Kötvényprogramban, a kibocsátások darabszámát tekintve jelentősen a hazai vállalati piaci részaránya felett teljesített. A Széchenyi Kártya Program új, a járvány miatt bevezetett termékeiből július végéig 30,2 milliárd forintnyi hitel került mintegy kétezer mikro-, kis- és középvállalathoz.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?