Mezőgazdasági gépek forgalmazásával foglalkozó cég tör be a magyar tőzsdére

agrarszektor.hu2020. október 5. 15:00

Jó lehetőséget lát a további megerősödéshez a jelenlegi helyzetben a DM-KER menedzsmentje, ezért is döntött a tavalyi tőzsdére lépés után idei részvénykibocsátás mellett a vállalat vezetése. A DM-KER végigjárta a tőzsdeképessé válás útját, vállalkozásból szervezett középvállalattá vált a társaság, az úton a A Random Capital és a Navigátor, mint kijelölt tanácsadó és befektetési szolgáltató segített, a Széchenyi Tőkealapkezelő pedig az első zártkörű tőkeemelésből vállalt nagy szerepet. A részvénykibocsátásból befolyó forrásból a vállalat folytatja a növekedési stratégia megvalósítását, a cél egy több országra szóló gépkereskedői hálózat kiépítése. A Portfolio Bátor Ferenccel, a DM-KER gazgatóságának elnökével és Kocsy Barnabás vezérigazgatóval beszélgetett.

A Portfolio október 8-i befektetői klubján a DM-KER sztoriját, a kibocsátás részleteit is megismerhetik az érdeklődők. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött - RÉSZLETEK ITT!

Agrárszektor: Miért pont most jött el az idő a tőzsdei kibocsátásra?

Bátor Ferenc: 2018. óta tudatosan készültünk arra, hogy növekedési pályára állítsuk a céget egy magasabb szervezeti szinten, jól szervezett, profi menedzsment által irányított középvállalatként. A tőzsdére lépés, ami már 2019. végén megtörtént inkább csak egy nagyon fontos állomása volt ennek a folyamatnak. Mivel a növekedéshez szükség van pénzre is, ezért sosem volt kérdés, hogy tőkét is vonjunk be lehetőség szerint, ennek pedig a tőzsde a legjobb terepe - mondta a Portfolio-nak.

Nem gondoltak a részvénykibocsátás elhalasztására a Covid-helyzet miatt?

Kocsy Barnabás: A Covid okozta helyzet felgyorsítja azokat a folyamatokat, ami az iparágunk átrendeződéséhez vezet, hiszen a szervezetlen, tőkehiányos cégek egy bizonytalan gazdasági környezetben könnyebben kiesnek a piacról. Nekünk pedig ez egy nagyon jó lehetőség, hogy tovább növekedjünk, erősödjünk. Ez pedig jó lehetőség a kisbefektetőknek is, akik a DM-KER részvényesei lesznek.

Bátor Ferenc: Kezdetben csak egy jó céget akartunk csinálni, az alkalmazotti lét helyett saját magunknak dolgozni. De aztán egy ponton rájöttünk, hogy két emberes sztoriként nem tudunk tovább fejlődni, ugyanakkor a piac még rengeteg lehetőséget rejt magában, amiket vétek lenne kihagyni. A fejlődéshez azonban szervezetre, profi menedzsmentre, tőkére van szükség. A tőzsdei megjelenésre való felkészülés lehetőség a magasabb vállalati szintre lépés megvalósításában, mi pedig akartunk élni a lehetőséggel.

Hogyan zajlott a felkészülés a tőzsdei létre, mik voltak a fontosabb mérföldkövek?

Bátor Ferenc: Amikor a döntés megszületett bennünk, hogy a növekedésnek a tőkepiaci útját választjuk, elsőként tőzsdeképessé kellett tenni a céget. Ez nemcsak szervezetfejlesztést jelent, hanem szemlélet váltást a dolgozóknál, menedzsmentnél egyaránt. De nekünk, mint alapítóknak is más szemlélettel kellett nézni a vállalkozásunkra, el kellett sajátítanunk azt a befektetői gondolkodást, ami általában nem jellemző az átlagos KKV tulajdonosokra. Nálunk több, mint egy évig tartott az a vállalatfejlesztési projekt, ami során vállalkozásból szervezett középvállalattá váltunk, bár valójában azóta is folyamatosan tanulunk és szeretnénk mindig jobbak lenni. A vállalatfejlesztési projektben Vitkovics Péter volt a stratégiai tanácsadónk, aki már rendelkezett tapasztalattal, hogyan kell egy KKV-t tőzsdeképes vállalattá formálni.

Már a tőzsdei felkészülés szakaszában iratkoztunk be a BÉT ELITE programjára, ahol a tudás mellett a szemléletváltásunk helyessége is visszaigazolást nyert. A BÉT emellett jelentős anyagi támogatást is nyújtott a Mentor programon keresztül. A Random Capital és a Navigátor, mint a társaság kijelölt tanácsadója és befektetési szolgáltatója segített a tőkepiaci eligazodásban, a mostani IPO során pedig a kibocsátás szervezését végzi teljes erőbedobással. De fontos szereplő volt a tőzsdére lépés folyamatában a Széchenyi Tőkealapkezelő is, aki az első zártkörű tőkeemelésből vállalt nagy szerepet. Ez azt jelzi, hogy van bizalmuk a DM-KER felé és hisznek a hosszú távú befektetésük stabil megtérülésében.

Mi lesz a bevont forrás sorsa?

Kocsy Barnabás: Folytatjuk a 2019-ben meghirdetett növekedési stratégia megvalósítását, többek között akvizíciókat is szeretnénk a közeljövőben tető alá hozni. Az IPO keretében bevonásra kerülő forrás is a növekedéshez kapcsolódó beruházások, terjeszkedés finanszírozását szolgálja.

A külföldi terjeszkedésnek mi lesz a fókusza? Mely országokban, mely termékkategóriákban növekedne a DM-KER?

Kocsy Barnabás: Az első állomás Szlovákia, ahol a fő partnerünk, a Bobcat/Doosan csoport hivatalos forgalmazói leszünk, vagyis gyártó támogatással kezdünk bele egy több országra szóló gépkereskedői hálózat kiépítésébe. A termék portfólió ugyanaz, építőipari és mezőgazdasági gépeinket fogjuk ott is forgalmazni, természetesen kiegészítve alkatrész- és szerviz-szolgáltatásokkal.

Forrás: DM-KER

Milyen átrendeződés jöhet a járványhelyzet miatt a szektorban? Milyen szerepet tölthet be a DM-KER az iparági konszolidációban?

Kocsy Barnabás: Az építőipari gépek piaca ma Magyarországon meghaladja a 75-80 Mrd Ft-ot, ezen belül a TOP2 pozíciót foglalja el a DM-KER. Ez köszönhető annak is, hogy fő partnerünk, a Bobcat a világ egyik legismertebb munkagép gyártója. A mezőgazdasági gépek, tartozékok és alkatrészek kereskedelme már jóval erősebb, a felmérések szerint közel 250 Mrd Ft-os piacról beszélünk. Itt ma még csak a feltörekvő középmezőnyben vagyunk, ezért kiemelt célunk jelentőset növekedni ebben a szegmensben. Mivel itt sok a kis szereplő, sok az 5-15 fős kisvállalkozás, ezért arra számítunk, hogy a következő 2-3 évben elindul egy koncentráció a versenytársak között. Mi is készen állunk arra, hogy felvásároljunk működő vállalkozásokat a mezőgazdasági gép piacon, de csak olyan cégeket keresünk, akikkel bővülni, erősödni tudunk.

Mekkora cég lehet a DM-KER pár éven belül a menedzsment tervei szerint?

Kocsy Barnabás: A részvénytársassági forma és a tőzsdei bevezetés rengeteg lehetőséget és biztos hátteret ad a vállalat fejlődéséhez. Ilyenformán a fejlődés a teljes csapat kezében van. Nagyon erős jövőképpel, vízióval rendelkezünk. Ezt lebontva az igazgatóság által kijelölt stratégiai célokat a menedzsmentnek és a kollégáknak kell végrehajtania, ami a jelenlegitől némileg eltérően működő szervezetet igényel. Ezen a téren még rengeteg potenciál van a cégben. A jövő mindenképpen a hatékonyság javításban van, ami részben a szabályozottabb vállalati folyamatokban rejlik. Tervezhetőbb, kiszámíthatóbb munkavégzésre van szükség a fejlődéshez. Ez kultúra és gondolkodásmód váltást igényel a csapattól. Kiváló szakembereket sikerült az elmúlt években a fedélzetre hozni, akik folyamatosan bizonyítják, hogy a válság ellenére is sikerül a céget fejlődő pályán tartani. Őket kell még egységesebb csapattá kovácsolni és az állandóan változó munkaerő piacon megtartani. Ha ezt a feladatot kitartással, sikeresen végezzük, a DM-KER fejlődésének nagyon tág határai vannak.

Növekedési sztoriként vagy osztalékpapírként érdemes a DM-KER-re tekinteni?

Bátor Ferenc: A DM-KER egy jelentős növekedési potenciállal bíró középvállalat, aki a vállalati életútján még nagyon messze van a tetőpontjától. A bevont tőke és egyéb források révén folyamatosan bővítjük a piacunkat, kiterjesztjük a működési területet és bővítjük a márka portfóliónkat vagyis a termékeink és szolgáltatásaink körét. Ebben a vállalati életszakaszban teljesen természetes elvárás normál működés mellett évente 25-30% cégérték növekedés. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a részvényesek felé tudjunk osztalékot is fizetni, hiszen ez jelzi azt, hogy a vállalat jövedelmezően működik és tartósan is jó befektetés. Ezek alapján majd a piac eldönti, hogy növekedési vagy osztalékpapírként tekint ránk.

Részvényesként milyen elvárásai vannak a menedzsment felé?

Bátor Ferenc: A legfontosabb elvárásunk az együttműködés, a közös előremutató munka, amelyből képződnek az eredmények. És persze azt is, hogy még sikeresebben irányítsák a DM-KER-t, mint tették ezt az alapítók az első 10 évben.

Hamarosan a BÉT Standard kategóriájában foroghatnak a DM-KER részvényei, mit várnak a szintugrástól?

Bátor Ferenc: A kategória váltás része annak a tőkepiaci evolúciós folyamatnak, amit szeretnénk végig járni. Elsősorban nagyobb likviditást és nagyobb láthatóságot várunk valamint azt, hogy a szabályozott piacon akár már külföldi befektetők számára is érdekes lehet a vállalatunk.

A közgyűlés úgy döntött, hogy Munkavállalói Résztulajdonosi Programot indít a DM-KER. Mi a cél az MRP elindításával?

Bátor Ferenc: Tőzsdei szereplésünkből adódóan , az MRP program adott olyan lehetőséget a kezünkbe, amellyel a megvalósult célok eredményeiből a menedzsment, a dolgozók is részesülnek. Így számukra is kialakul az a tulajdonosi gondolkozás, - többek között erősítve a motivációjukat, lojalitásukat cégünkhöz -, mely a további fejlődéshez, a célok eléréséhez szükséges.

A Portfolio október 8-i befektetői klubján a DM-KER sztoriját, a kibocsátás részleteit is megismerhetik az érdeklődők. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött - RÉSZLETEK ITT!
Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
tőzsde, részvény, mezőgazdasági-gép, forgalmazás, terjeszkedés,