Takarék Agrár24 • 2020. október 8. 07:00
Az nem kérdés, hogy a sikeres mezőgazdasági termelésnek kulcsa lehet egy-egy termékpályán vertikális integráció formájában termelni. Jelen bejegyzésünkben, Agrárközgazdászok segítségével törekszünk annak bemutatására, hogy ennek a stratégiának milyen közgazdasági összefüggései vannak, továbbá megkeressük ennek előnyeit és lehetséges hátrányait.
Michael E. Porter, az üzleti stratégia egyik legnevesebb kutatója egy 1993-as munkájában az iparágakat versenystratégiai jellemzői alapján megosztott, keletkeztető, érett, hanyatló és globális kategóriákra osztja. A mezőgazdaságot e tekintetben a megosztott iparágak közé sorolja. A megosztott azt jelenti, hogy jelentős számú kis-közepes vállalkozás versenyezez egymással iparágon belül. Ezek egyike sem rendelkezik jelentős piacrésszel, tehát önállóan nem tudják az ágazat egészének működését befolyásolni. Vajon miért lehet a mezőgazdaság Porter besorolása alapján megosztott? Az okok a következők (a teljesség igénye nélkül):
- Alacsony a belépési korlát: a mezőgazdasági tevékenységet egyes alap termelőeszközök (pl. a termőföld) megléte esetén szinte bárki elkezdheti, gondoljunk csak a rendszerváltás utáni kárpótlásokra, amikor számos vállalkozó elkezdhette tevékenységét.
- Helyhez kötött: a növénytermesztés értelemszerűen a termőföldhöz kötődik (néhány kivétellel), ez megváltoztathatatlan.
- Piaci kereslet sokszínűsége: vannak olyan javak, melyekre nem érdemes nagyüzemi termelés létrehozni, mivel alacsony iránta a kereslet (pl. speciális gabonafélék). Továbbá egyes piacokon (pl. borok) a termékek magas fokú megkülönböztetés iránti igénye jelentkezik (ezért címkézik egyedileg a boros palackokat).
- Szabályozói környezet: a szabályozói korlátozás (lásd pl. capping) rákényszeríti a vállalkozásokat arra, hogy betartsanak bizonyos méretkorlátokat.
A következő kérdés az, hogyan tudjuk ezt a fajta megosztottságot csökkenteni vagy akár megszüntetni? A válasz: vertikális integrációval. A szakirodalom szerint a vertikális integráció a következőképpen definiálható: "A vertikális integráció az egy termékpályához tartozó termelési-, szolgáltatási, feldolgozási stb. folyamatok kombinációja egy vállalat keretei között." (Székely, 2010). Mi történik tehát egy integráció létrehozásakor: a vállalat döntése értelmében nem piaci tranzakciókkal fedezi saját alapanyag szükségleteit, ezeket felcseréli egy belső ellátási lánccal.
Számos előnye van a vertikális integrációban való termelésnek, a mostani blogbejegyzésben a stratégiai célt és a lehetséges hátrányokat is szem előtt tartva mi arra igyekszünk választ adni, hogy milyen szempontokra fókuszálva lehet egy stabil, egyensúlyi állapotot elérni egy újonnan létrehozott vertikális integrációban:
1. Hatékonyság: a kiindulási alap az, hogy a szállítók/vevők nem követik az adott vállalkozás fejlődési ütemét (pl. hatékonyságban, minőségben), ezért az adott beszállító termékének előállítását szervezzük "házon belülre". Ez azt is jelenti, hogy az integráció létrehozásával alacsonyabb inputanyag költség elérése is a cél, hatékonyságnövelés mellett (például a hízósertés telep megléte után kocanevelő telepet is létesítünk, ezzel a tudjuk biztosítani pl. a megfelelő genetikát, a feltehetően alacsonyabb árak mellett).
2. Belső elszámoló árak: ezek kialakítása önmagában nem jelent megoldást a korábbi piaci beszerzéshez képest, ehelyett szükség van egy olyan valós idejű, naturália alapú mérésre (kontrolling), amivel biztosítjuk a hatékonyságnövelést is, ezzel alátámasztjuk az integráció létrehozásának szükségességét.
3. Verseny: amennyiben a beszállítói vevői oldal kellően versengő, és profi kontrolling alapon menedzselt, úgy kevésbé várható hatékonyság javulás. Az integrációnak elsősorban a tulajdonos tőkebefektetési, hozamelvárási céljait, valamint az ellátás, értékesítés biztonság növelését kell szolgálnia, illetve a vevői/feldolgozói/értékesítési oldal integrációjával a piac és piacismeret szerzés is versenyképességi tényezővé válnak.
Összeségében, tehát, ha nem az 1-3 szempontok mentén valósul meg, a vertikális integráció az összesített tulajdonosi értéket nem feltétlen tudja növelni, csupán minimálisan, egyes központi szinergiákkal, de közben biztosítani kell a megfelelő kontrolling használatával a házon belüli piaci ösztönzőket. Ellenkező esetben olyan állapotok állhatnak elő, mint a rendszerváltás előtti időszakban, ahol a fajlagos hozamaink nagy üzemméretben kiemelkedők voltak, viszont a profitabilitási, költség szempontok kevésbé jelentették a működés korlátját. Egy ilyen állapot hosszú távon nem lenne fenntartható a magántulajdonosok részéről sem.
Felhasznált források: Dr. Székely Csaba: Agrárgazdaságtan (2010), Michael E. Porter: Versenystratégia (1993)
Írta: Héjja Csaba és Antal Áron, Takarékbank Agrárcentrum