Így tenné vonzóvá az agrárszakmát a fiatalok számára a magyar agrárminiszter

MTI2020. október 16. 13:30

A színvonalas agrárszakképzés a nemzet jövőjét jelenti, gazdasági, társadalmi és kulturális szempontból egyaránt, jelentette ki az agrárminiszter pénteken Csongrádon.

Nagy István az Alföldi Agrárszakképzési Centrum központi épületének átadásán hangsúlyozta, újra vonzóvá kell tenni az agrárszakmákat, és megerősíteni a képzési hálózatot, ráirányítva a pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmét a mezőgazdaságban rejlő lehetőségekre. A tárca legfontosabb célja az agrárszakmák megbecsültségének erősítése, a képzett mezőgazdasági termelők, élelmiszeripari szakemberek számának növelése, szögezte le Nagy István, hozzátéve azt is, hogy kizárólag a korszerű agrárismeretek átadásával biztosítható, hogy a következő generációk helyben boldoguljanak.

Nagy István közölte, az új tanévben a minisztérium által fenntartott 56 szakképzőintézmény 5 centrumba szervezve kezdte meg az oktatást. Az agrárminiszter úgy fogalmazott, oktatóból szerencsére nincs hiány, ráadásul ők július 1-jétől már a munkatörvénykönyve szerinti, megemelt fizetésért gyakorolják hivatásukat, emellett több korábbi juttatást - így a jubileumi jutalomra való jogosultságot és az utazási kedvezményt - is megtarthattak. Nagy István bízik benne, hogy a magasabb fizetés és a rugalmasabb foglalkoztatási szabályok vonzóvá teszik a kiemelkedő tudású oktatók számára az agrárszakképzést.

Az Agrárminisztérium támogatásával 24 iskola egy-egy új, a mai technológiai követelményeknek teljes mértékben megfelelő traktort szerezhet be. Az új erőgépeknek köszönhetően a diákok megerősíthetik digitális kompetenciáikat, a munkaerőpiac által elvárt, a gyakorlatban azonnal alkalmazható szaktudásra tehetnek szert, tudatta Nagy István.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője kifejtette, az agrároktatásnak komoly hagyományai vannak a városban, a régióban, ezeket nemcsak ápolni kell, hanem továbbfejleszteni is. Ahhoz, hogy Magyarországon az agrárium társadalmilag elismert, stratégiai ágazat legyen, a következő évtizedekben nagyon jól felkészült, megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkező fiatalokra van szükség - szögezte le az államtitkár.

Bedő Tamás (független) polgármestere közölte, a Csongrád-Csanád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében működő agrárszakképző intézményeket összefogó Alföldi Agrárszakképzési Centrum központja nyár óta működik a városban. A centrum új iskolaépületét a korábbi családsegítő központ ingatlanának felújításával alakították ki.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
agrároktatás, nagy-istván, agrárminiszter, átadás, agrárminisztérium, agrárszakképzés, agrárszakképzési-centrum,