15. alkalommal indult el idén az élelmezési világnapi adománykonvoj

agrarszektor.hu2020. október 17. 17:00

Ahogy 2006 óta minden évben, az élelmezési világnapon több mint 20, élelmiszerrel megrakott kamion szelte át Budapest történelmi belvárosát. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett adománykonvoj - egy rövid megálló után a Hősök terén - 90 tonna terhével az Élelmiszerbank raktára felé vette az irányt.

Az élelmezési világnap - amellyel a FAO 1945-ös alapítására emlékezik meg az emberiség - célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges táplálkozásra, melynek a fenntartható mezőgazdaságon és a természeti erőforrások védelmén kell alapulnia. A 90-es szám szimbolikus, hiszen a FAO a 75., míg az Élelmiszerbank fennállásának 15. évfordulóját ünnepli idén. Közös összefogással sikerült elérni ezt a szép eredményt 2020-ra, derült ki a FAO közleményéből.

A kamionok által szállított élelmiszert számos magyar és nemzetközi élelmiszeripari és kereskedelmi cég adományozta, melyek évek óta támogatják az Élelmiszerbank Egyesület munkáját élelmiszerfelesleg felajánlásaikkal. A tartós élelmiszerek (tészta, édesség, konzervek stb.) révén mintegy 36 ezer rászorulón fognak segíteni.

Az adománykonvojban részt vevő cégek az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt., az Auchan Retail Magyarország, a Bio-Fungi ChefGomba, a Bonafarm Csoport, a Chef Market Food Service Company, a Coca-Cola HBC Magyarország, a Danone Magyarország Kft., a Gyermelyi Zrt., a HEINEKEN Hungária, a Kifli.hu Online Szupermarket, a Kometa '99 Zrt., a Metro Kereskedelmi Kft., a Nestlé Hungária Kft., a Nissin Foods, a NUMIL Hungary Tápszerkereskedelmi Kft., a Pek-Snack Kft., a Penny Market Magyarország, a Rauch Hungária Kft., a Tesco-Global Áruházak Zrt. és az Upfield Hungary Kft. voltak.

Az idei élelmezési világnap témája (Neveljük, tápláljuk, óvjuk - közösen) a közös tettekre, együttműködésre és szolidaritásra sarkall egy jobb jövőért. Ezen gondolat még a járvány kitörése előtt született, de annál aktuálisabb ma

- mondta Vladimir Rakhmanin, a FAO főigazgató helyettese és regionális képviselője a konvoj sajtóeseményén.

Vladimir Rakhmanin hozzátette, a FAO fennállásának 75. éve példátlan eseményeket hozott, ezért itt az alkalom, hogy az emberiség jobbá tegye a világot a mezőgazdaság és az élelmezés által. A FAO adatai szerint, minden évben a megtermelt élelmiszer mintegy 33%-a elvész. A probléma súlyosságát mutatja, hogy - idén először - szeptember 29-ét az élelmiszerveszteség és -pazarlás tudatosság nemzetközi napjának szentelték.

Belánszky-Demkó Zsolt, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy a magyar kormány elkötelezett abban, hogy az élelmezési problémákat is helyben, fenntartható programokkal kell orvosolni. Nem az elvándorlás, hanem az élelmiszertermelés helyi fejlesztése ad gyógyírt az éhezésre. Az egyszeri segélyakciók fontosak - különösen egy világjárvány idején - de akkor igazán jó a segítség, ha tartós a hatása: minden nemzetközi program tervezésekor érdemes e szempontot figyelembe venni, tette hozzá a helyettes államtitkár.

A globális koronavírus válság közepette az élelmezési világnap emlékezteti az embereket arra, hogy mindenki kiveheti a részét a megoldásból - legyen az az egészséges táplálkozás vagy a környezettudatos döntések. Cseh Balázs, az Élelmiszerbank Egyesület elnöke elmondta, hogy szervezetük idén ünnepli 15. születésnapját, csakúgy mint az Adománykonvoj, mely eddig összesen 674 tonna élelmiszerrel segítette a nélkülözőket. Az élelmezési világnap és a nemrég debütált élelmiszerpazarlás elleni világnap célja szorosan kötődik az Élelmiszerbank céljaihoz: felhívni a figyelmet a pazarlás és a nélkülözés problémájára.

Most, hogy a COVID-19 elhúzódó hatása egyre több nélkülözést szül, még inkább fontos, hogy az élelmiszerfelesleg a megfelelő helyre kerülhessen, segítséget nyújtson és ne a környezetünket terhelje

- mondta Cseh Balázs az Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
élelmiszer, fao, adomány, élelmezési-világnap, magyar-élelmiszerbank-egyesület, élelmiszerbank, koronavírus,