Elindult a szavazás: közülük fog kikerülni a 2021-es Év hala

agrarszektor.hu2020. október 18. 16:00

A Magyar Haltani Társaság, folytatva a hagyományokat, a 2021-es évre is meghirdette az Év hala versenyt. A kitüntető címre ezúttal is három halfajt javasoltak, közülük a nyertes az lesz, amelyik a legtöbb szavazatot kapja. A jelölési elveknek megfelelően mindhárom faj őshonos Magyarország vizeiben, továbbá van közöttük védett és fogható faj is.

A Magyar Haltani Társaság a 2021-es évre is meghirdette az Év hala versenyt. Harka Ákos, a társaság elnöke elmondta, hogy a korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal, a magyar bucó, a kecsege, a compó, a harcsa, a balin, a vörösszárnyú keszeg lettek az év halai, míg idén a süllő érdemelte ki a megtisztelő címet. A 2021-es év hala az angolna, a jászkeszeg és a fürge cselle közül fog kikerülni. Az eddigi gyakorlatot követve a most indított közönségszavazás győztesére sem vár egyéb jutalom, mint hogy nagyobb figyelem övezi majd a tudományos kutatásban és az ismeretterjesztésben, fogalmazott Harka Ákos. A szavazásra az alábbi linken van lehetőség, a voksolásra nyitva álló határidő 2020. december 31. déli 12 óráig tart.

Az angolna(Anguilla anguilla) egy ősi vonásokkal rendelkező kígyószerű hal, hátúszója egybeolvad a farok- és az anális úszójával, hasúszója nincs. Testhossza elérheti az 1 métert, tömege a 4 kilogrammot is meghaladhatja. Régebben rendszeresen feljutott a Fekete-tengerből a Dunán keresztül az ország nagyobb folyóiba is, így természetes úton bevándorló őshonos halnak tekinthető. Korábban rendszeresen gyűjtötték az Európa partjaihoz érkező üvegangolnákat, melyekből nagy mennyiségben helyeztek ki a hazai természetes vizekbe is. A 90-es évek elején jelentkező angolnapusztulásokat követően azonban a telepítésekkel teljesen felhagytak. Kifejlett példányai a Sargasso-tengerben ívnak, a kikelt lárvák a Golf-áramlat segítségével érik el Európa partjait, amihez több mint két év szükséges. A felmelegedés következtében egyre kevesebb angolna érkezik Európa partvidékére, a faj világviszonylatban is veszélyeztetetté vált, ezért az IUCN Vörös listáján a kritikusan veszélyeztetett kategóriába sorolták. A magyar horgászrekord 4,75 kg (1997).

A jászkeszeg(Leuciscus idus) közepes termetű, szabályos halformájú, ezüstös színű pontyféle, melynek barnásvörös alsó úszói az évek során egyre élénkebbé válhatnak. Apró pikkelyei szorosan ülnek egymás mellett, csúcsba nyíló, viszonylag kis szájával egyaránt fogyasztja az üledékben rejtőző gerinctelen állatokat, az apró halakat, de a növényi eredetű táplálékot sem veti meg. A nagyobb vízfolyások lakója, de az áramló vizű csatornákban és a gyakran átkeveredő, felfrissülő tavakban (mint például a Tisza-tó) is lehet vele találkozni, a Balatonban azonban ritkaság. Ősszel rajokba verődik, és a meder mélyebb részeire húzódva vészeli át a telet. Ívásuk tavasz végén vagy nyár elején történik, ikrájukat a sóderes mederfenékre vagy a vízi növényzetre rakják. A hasonlóan pirosas úszójú fajoktól – mint amilyen a bodorka, a vörösszárnyú keszeg vagy a leánykoncér – legfőképpen az olalvonalán lévő pikkelyek száma alapján különíthető el. Míg a jászkeszeg oldalvonalán 55-60 pikkely van, az előbbi halfajokén csupán 38-49 számolható. A húsa szálkás, de ízletes. A hazai horgászrekord 3,86 kg (1995).

A fürge cselle(Phoxinus phoxinus) egy áramvonalas, apró termetű hal. Kicsiny szája félig alsó állású, azaz felső állkapcsa valamelyest túlér az alsó állkapcson. Testét lazán álló apró pikkelyek borítják. Oldalvonala nem teljes, többnyire csak a test első felén látható. Oldalán sötét foltsor húzódik végig. Ívási időszakban a hímek díszes, pirosas nászruhát öltenek. A hegy és dombvidéki patakokban Európa-szerte előforduló halfaj, de a hegyi tavakban is jelentős állományai alakulhatnak ki. Óvatos halfaj, mely táplálékát csapatokba verődve keresi. A fiatal fürge csellék a planktonszervezetek fogyasztásáról viszonylag hamar áttérnek a kifejlett egyedekre jellemző vegyes táplálkozásra. Legkedveltebb táplálékukat az élőbevonatban rejtőző rovarlárvák képezik, de nem vetik meg az apróbb rákokat és a halikrát sem. Gazdasági jelentősége a pisztrángok és domolykók táplálékaként lehet. Magyarországon fogyatkozóban van, ezért természetvédelmi oltalom alatt áll, melyből adódóan sem csalihalként, sem akváriumi halként nem használható.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
hal, határidő, verseny, őshonos, védett, év-hala, angolna, szavazás, magyar-haltani-társaság, halfaj, jászkeszeg, haltani társaság, magyar haltani társaság,