Megtudtuk: komoly problémák nehezítették idén az RTL Klub Roland gazdájának életét

Megtudtuk: komoly problémák nehezítették idén az RTL Klub Roland gazdájának életét

agrarszektor.hu
Nincs megfelelően bemutatva a burgonya és a burgonyatermesztés a televízióban, véli Papp Roland, az RTL Klub Házasodna a gazda című műsorának egyik sztárja. A ruzsai gazdálkodó az Agrárszektor kérdésére elárulta, hogy az idei év nem volt jó: előbb a szárazság, majd a csapadékos időjárás nehezítette meg a dolgát, ráadásul a koronavírus-járvány is komoly problémákat okozott az értékesítésben.

Papp Roland, vagy - ahogy az ország számára ismertté vált - Roland gazda az RTL Klub Házasodna a gazda című műsorának egyik szereplője. A Szegedtől 36 kilométerre levő Ruzsán élő szakember elmondta, hogy 78 hektáron gazdálkodik, ebből 30-30 hektáron termeszt burgonyát és rozst, 18 hektáron pedig búzát.

Roland az Agrárszektornak elmesélte, hogy több mint 10 éve foglalkozik mezőgazdasággal, és teljesen a nulláról indult. Előzménye persze volt a dolognak, hiszen a család több generációja foglalkozott már növénytermesztéssel.

Még gyerekként a szüleim is foglalkoztak paprikatermesztéssel, paradicsomtermesztéssel, a nagyszülőknél volt egy kis burgonya is. Aztán így jött ez az ötlet, hogy ha van egy kis szabadidőm a munka mellett, akkor belevágok a mezőgazdaságba

- emlékezett vissza a kezdetekre a gazda.

Roland ekkor autók értékesítésével foglalkozott, de hamar belátta, hogy választania kell a munkája és a mezőgazdaság között, mert egyszerre két lovat nem lehet megülni. Arra a kérdésre, hogy miért éppen a burgonyát választotta, a gazda elmondta, hogy 14 éves korában volt egy hektár burgonyájuk, és az édesapja azt mondta neki, hogy akkor ezzel foglalkozzon ő.

És én foglalkoztam vele, műtrágyáztam kézzel, mert ekkor még nem volt a családban semmiféle gép, a gazt is kézzel kaszáltam le róla. De utána ez elmaradt, mert elindult a középiskola, aztán a főiskola. Élelmiszeripari főiskolára jártam. Ott is volt egy kis növénytermesztés, és végső soron ez hozta vissza a kedvem a burgonyatermesztéshez

- mesélte a gazda.

Roland gazda (Forrás: RTL Klub)

Fő bevételi forrása a burgonya, a rozsot és a búzát praktikussági okokból termeszti. A gazda azt is elárulta, hogy a burgonyát és a búzát vetésforgóban termeszti, azokra a táblákra vet búzát, ahonnan a burgonya épp lejött. Annak viszont egészen komoly okai vannak, miért termeszt rozsot is.

A rozs sokoldalúan felhasználható, meg az egészséges életmódban is szerepet játszik, és én is nagyon szeretem a rozskenyeret. A homokvidék kedvezőtlen adottságú terület, és a rozs jó az erózió ellen, megköti a homokot, rendben tartja a talajt és jó gyomelnyomó képessége van

- mondta Roland.

A gazda elmondta, hogy kalákában művelik a földet, az édesapja, az öccse és egy-két rokon segít neki. Roland beszélt arról is, hogy vannak olyan esetek, amikor szükségük van idénymunkásokra is, ha valamivel elcsúsznak. Idén a Házasodna a gazda forgatása idején szükség is volt plusz munkaerőre, mert Roland gazdának a lányokra kellett koncentrálnia.

Most már azért nem kézzel kaszál (Forrás: RTL Klub)

Papp Roland az Agrárszektor kérdésére azt is elmondta, hogy hol tudja értékesíteni a termést. A búza a Trigo Kft.-hez és a Szentesi Gabona Szövetkezethez kerül, a rozsot a mórahalmi Rozsmalom Kft. veszi át tőle. A megtermelt burgonya egyik felét a Chio vásárolja fel, a másik fele étkezési felhasználásra kerül, az M és Társa Kft-hez kerül Mórahalomra a másik fele pedig Sarkadra a zöldség gyümölcs lerakathoz.

A szakember elmondta, hogy nem fog jó évet zárni idén. Az időjárás előbb túl száraz, aztán túl csapadékos volt, nagyon oda kellett figyelni a növényvédelemre. Emellett a koronavírus-járvány nem könnyítette meg a dolgát, az éttermek és konyhák bezárása, majd a döcögős újranyitás komoly forgalomcsökkenést hozott.

Papp Roland beszélt arról is, hogy fontosnak tartja a mezőgazdaságot, és ha a műsornak köszönhetően akár ő, akár a burgonya maga kap egy kis marketinget, az nagyon hasznos lesz. De ha nem lesz ilyen hozadéka az ő szereplésének, akkor se fog kétségbe esni.

Úgy gondolom, a burgonyát így még nem mutatták be a tévében, és hátha így egy kicsit közelebb kerül az emberekhez. A burgonyának most nincs jó felvásárlási ára, nagyon alacsonyan van, és a kilátások se azt mutatják, hogy emelkedni fog. De én azt mondom a többi termelőnek, hogy kitartás

- üzente Papp Roland.

(A cikkben szereplő képek az RTL Klub tulajdonát képzik.)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?