Friss zöldségek a szoba sarkában? Ezzel a magyar találmánnyal ez is megoldható!

agrarszektor.hu2020. november 6. 08:30

A hazai fejlesztésű Green Drops Hidropónia forradalmasíthatja a növénytermesztést. Az innovatív berendezés egyik legnagyobb előnye, hogy használatával az ember föld nélkül nevelhet friss, növényvédőszer-mentes, tápanyagban gazdag salátákat, fűszernövényeket, egyes zöldségeket és gyümölcsöket. Az önműködő rendszer új korszakot teremt a növénytermesztésben, és zseniális megoldás lehet azoknak, akik környezetbarát módon, kevés munkával és kis helyen szeretnének bőséges termést elérni. A HelloVidék a technológia hazai népszerűsítőjével, Rácz Grétával beszélgetett a vállalkozásról és tervekről.

Arra a kérdésre, hogy kitől örökölte a növények szeretetét, Rácz Gréta elmondta, hogy a nagyszüleinek is van kertje és kisebb korában sokszor vitték ki őt is oda, ahol segíthetett a különféle munkálatokban. Aztán 4 évvel ezelőtt a Debreceni Egyetemen csatlakozott a DEViK Innovációs Klubhoz, ahol először találkozott a startup vállalkozások világával. Annyira megtetszett neki és barátainak, hogy jelentkeztek a klub Startup/standup nevű ötlet versenyére, amin 3. helyezést értek el, olvasható a HelloVidék oldalán. Rácz Gréta elárulta, hogy ez a 3. helyezés egy olyan kezdő lökés volt számukra, hogy elgondolkoztak azon, hogy tudnának a hobbijukból valami olyat alkotni, ami más emberek életét is megváltoztathatja. Ezért jelentkeztek különféle mentor programokba és rengeteget ötleteltek a vállalkozás felépítéséről.

A Green Drops ügyvezetője elárulta, hogy 2011-ben találkozott először az aquapóniás növénytermesztéssel. Egyik este a családdal nézték a TV-t és az aquapóniáról volt egy interjú. Ez inspirálta őket arra, hogy elkezdjenek hobbiként foglalkozni ezzel, ahogy az is, hogy egyre több cikket és leírást olvastak az interneten, és megismerkedtek más vízkultúrás növénytermesztési technológiákkal, egyebek mellett a hidropóniával is.

A HelloVidék érdeklődésére, hogy hogyan és mikor kezdtee el ezt a fajta növénytermesztést, Rácz Gréta elmondta, hogy 2011-ben először az édesapja kezdett el a családi házuk kertjében egy aquapóniás rendszert építeni, ekkor ő még inkább csak figyelte, hogy működik a rendszer. Aztán 2014-ben lehetett jelentkezni a Magyar Innovációs Szövetség, Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató versenyére. Ennek kapcsán felmerült bennük, hogy csináljanak a versenyre egy mini növénytermelő berendezést és vizsgálják meg ennek a hatékonyságát, így Rácz Gréta beadta a jelentkezési lapot és egy rövid, összefoglaló leírást az ötletről. Szerencsére a zsűrinek tetszett a pályázati anyag és így kezdett el egyre mélyebben foglalkozni ezzel a növénytermesztési technológiával. Édesapja rengeteget segített neki, illetve még most is szerves része ennek, mivel közösen alapították meg a vállalkozásukat. Emellett Rácz Gréta középiskolás biológia tanára és informatika tanára segítettek rengeteget, valamint Vizi Tibor, aki a vezérlés és programozás alapjainak az elsajátításában működött közre.

Rácz Gréta beszámolt arról is, hogy 2016-2017-től már egyre jobban körvonalazódott a fejükben egy vállalkozás beindítása, ennek természetesen az volt az alapja, hogy megvizsgálták azt milyen kereslet van az ilyen berendezésekre, vagy az ebben termelt növényekre. Mivel nem volt elég saját tőkéjük egy vállalkozás elindításához, más megoldásokat kezdtek el keresni. Így kerültek kapcsolatba a Startup Campus Inkubator Zrt.-vel. Az ő mentor programjukban tudták elkészíteni pénzügyi és üzleti tervet, amit aztán bemutathattak a befektetőnek. Ez egy kicsit hosszabb folyamat volt, de 2019 júliusában a Startup Campus és a Hiventures befektetésével megalapították a Green Drops Farm Kft.-t.

A felmerülő nehézségeket, fordulatokat és feladatokat illetően Rácz Gréta elmondta, hogy szinte minden napra jut valamilyen feladat vagy akadály, amit rugalmasan és gyorsan kell tudni kezelni. A Green Drops ügyvezetője számára a legnagyobb feladat az volt, hogy ezekhez a döntésekhez felnőjön, ezt egyébként még most is csak tanulja. Ebben volt nagy segítség az édesapja, mivel neki már korábban is volt saját vállalkozása, és így a tapasztalatait meg tudja osztani a lányával. A legnehezebb feladat pedig talán az, hogy egy új, sok ember számára ismeretlen terméket kell bevezetniük a piacra. A legnagyobb hátrányuk az, hogy még ismeretlenek ebben a körben. Fel kell építeniük a bizalmat a vásárlóikban, és egy olyan jól működő rendszert kell létrehozniuk, ami akkor is működik, ha valamilyen hiba csúszik a számításokba.

A portál kérdésére Rácz Gréta elárulta, hogy még nincs egy éve, hogy elkezdték a termékeik értékesítését, így statisztikákat nem tudott mondani, viszont az már most látják, hogy egyre nagyobb az érdeklődés. Főleg a koronavírus kapcsán, ugyanis az emberek jobban odafigyelnek az egészségükre, és így az egészséges táplálkozásra, illetve nagyon trendi lett az otthoni kiskert, és annak gondozása is. Egyrészről a magánszemélyek a potenciális célcsoport, másrészről meg azok a mezőgazdasági vállalkozások, akik ipari méretben termelnek zöldségeket eladásra.

Rácz Gréta elmondta azt is, hogy a Green Drops rendszer vertikális kialakítású, alul található egy 90 literes speciális víztartály, erre lehet ráépíteni a szinteket. Ennek az a nagy előnye, hogy igények szerint lehet változtatni a berendezés méretét, és ez által azt, hogy mennyi zöldséget tud megtermelni az ember. Akár 35 szintig is fel lehet építeni a tornyot és így 1 négyzetméteren lehet 350 db növényt termelni. Rácz Gréta szerint ez a mai világban rettentően nagy előny a hagyományos sík felszínen való termeléssel szemben. A rendszer működése pedig nagyon egyszerű. A tartályban lévő vízhez kell hozzáadni a növények fejlettségi szintjének megfelelő mennyiségű tápoldatot. Ezt a tápoldatos vizet a tartályban lévő szivattyú a torony legfelső szintjére pumpálja fel és onnan a berendezés belső kialakításának köszönhetően a növények gyökerére folyik rá a tápanyagban és oxigénben dús víz. Ennek köszönhetően a növények hatékonyabban tudják felvenni a számukra szükséges tápanyagokat. Miután a növények gyökerén keresztül folyt a víz, az visszakerül az alsó tartályba. Ennek a körforgásnak köszönhetően lehet 90%-kal kevesebb víz használatával, akár 30%-kal hatékonyabban és háromszor gyorsabban lehet növényeket termelni, mint a hagyományos mezőgazdasági termelés esetében.

A Green Drops ügyvezetője beszélt arról is, hogy az időjárás és a termelési körülmények romlásával a gazdák is egyre nyitottabbak az új technológiák felé, és van, ahol már sikeresen alkalmazzák a hidroponikus növénytermesztést. Ennek ellenére még sokan vannak, akik fenntartásokkal kezelik azt, hogy föld nélkül is lehet növényeket termelni. Illetve a technológiának is vannak korlátai, például kukoricát, búzát, krumplit nem lehet vele termelni, viszont Magyarországon ezek azok a növények, amikből rengeteget termesztenek. A szakember szerint elsősorban a vásárlóknak kellene változniuk ahhoz, hogy robbanásszerűen elterjedjen Magyarországon is ez a technológia. Ha a magyarok változatosabban étkeznének, és köretként a krumplin, tésztán és rizsen kívül mást is kipróbálnának, akkor a gazdák is nagyobb mennyiségben termelnének salátaféléket, más leveles zöldségeket vagy külföldön jól ismert, itt viszont egzotikusnak számító növényeket.

 

Rácz Gréta elmondta, hogy egyre többen ismerik fel azt, hogy a klímaváltozás ellen tenni kell valamit. Valóban az egyik ilyen sarkalatos pont az élelmiszerellátás biztosítása fenntartható módon. A mezőgazdaság az édesvízkészlet több mint felét használja el a növények öntözésére, és mivel ezek a vizek keveredhetnek a műtrágyákkal, permetező szerekkel és utána visszafolynak a nagyobb folyókba és tavakba, így a környezetre is nagyobb hatással vannak. És ez csak az egyik probléma a sok közül. A szakember emellett azt is látja, hogy sok gazdaság kezdett el nyitni a bio termesztés irányába, illetve sokan keresik az alternatív megoldásokat. A technológia fejlődésével egyre több olyan fejlesztés van, ami arra fókuszál, hogy kevesebb vízzel hatékonyabban lehessen termelni, vagy precízebben permetezzenek a gazdák. Sok ilyen újítás még gyerekcipőben jár, és akár több év is lehet, amíg láthatóvá válnak az eredményeik.

Szerintem, mindenkinek lokálisan, a saját területén kell fejlődnie és felmérnie azt, hogy ő mivel tudna tenni azért, hogy fentartható módon termeljen

- mondta Rácz Gréta

A Green Drops ügyvezetője beszámolt arról is, hogy a berendezésük megalkotásánál az egyik fő szempont az volt, hogy a hobbikertészek és a nagyban gondolkodó vállalkozók igényeit is ki tudják elégíteni. Ezért akár több tornyot is össze lehet építeni, és csak a terület méretei szabják meg azt, hogy mekkora méretekben lehet termelni. Ahogy az már korábban is elhangzott, ezt a berendezést akár 35 szintesre is el lehet készíteni, és ha van hely, akkor több ilyen tornyot is össze lehet kötni.

Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet alkalmazni ezt a rendszert a hétköznapokban, illetve hogy mekkora terület szükséges a növénytermesztéshez, Rácz Gréta elmondta, hogy a berendezésnek 1 négyzetméterre van szüksége, mivel a felső növénytermelő része forgatható, így akár egy sarokba is be lehet állítani. Ha valaki LED-es világítást is szeretne beépíteni, akkor 2-2,5 négyzetméter kell ahhoz, hogy a lámpával felszerelt berendezés is elférjen. Az első feladat a magokból palántákat nevelni, ezek a palánták kerülnek az összeépített berendezésbe. Ezután már csak arra kell figyelni, hogy mindig elég víz legyen a tartályban, hogy a tápoldat pótolva, a megfelelő fénymennyiség pedig biztosítva legyen a növények számára. Naponta 10-15 percet kell rászánni ezekre, hetente pedig egyszer kell megnézni a víz minőségét az EC-mérővel. Ez a készülék azt mutatja meg, hogy van-e elegendő tápanyag a növényeknek a vízben. Viszont szükség van egy kis előre tervezésre is, hiszen a palánták 1-2 hónap alatt megnőnek, és utána újakkal kell őket pótolni. Ezért már azelőtt el kell vetni az új magokat, hogy meg lehetne enni a berendezésben lévő növényeket.

Rácz Gréta szerint az, hogy mekkora helyre van szüksége az embernek, attól függ, hogy saját felhasználásra szeretne-e termelni, vagy eladásra. A Green Drops berendezésével mind a kettő kivitelezhető, mivel a berendezés szintenként bővíthető, illetve több torony is összeépíthető egy termelő egységgé. A rendszer mérete attól függ, hogy a megtermelt növényekre mekkora igény van. Ilyen nagy kivitelű rendszerekre egyedi ajánlatokat szoktak készíteni, mivel a méretük a környezeti adottságoktól és az igényektől függnek. A kezdő kertészeknek a fűszernövények vagy salátafélék termelését szokták ajánlani. Saláták esetében egy 10 szintes berendezésben 100 db növényt lehet megtermelni (átlag 180-200 g/növény), így 1,5 hónap alatt 20 kg salátát lehet termelni 1 négyzetméteren. Ezeket az értékeket lehet átültetni a nagyobb kivitelű berendezésekre is.

Rácz Gréta beszámolt arról is, hogy épp most kezdtek el kísérletezni azzal, hogy a berendezéseikben hogyan lehet dísznövényeket tartani. Eddigi tapasztalataink alapján ezek a növény fajok váltak be: pletykafélék (Tradescantia), pettyes-levél (Hypoestes phyllostachya), díszcsalán (Plectranthus scutellarioides), búzavirág (Centaurea cyanus), díszkáposzta (Brassica oleracea acephala), petúnia (Petunia xhybrida), árvácska (Viola x wittrockiana), begónia (Begonia x semperflorens) és csokrosinda (Chlorophytum). Ezek nagyon mutatós növények és így a berendezés a lakás igazi és egyedi dísze lehet.

A szakember elismerte, hogy a hidroponikus termesztés esetén az a cél, hogy gyorsabban és egészségesebb növényeket termeljenek. Ez pedig úgy lehetséges, hogy a termelés egész folyamata kontrollált körülmények között zajlik. A különféle mikro- és makroelemeket grammra pontosan kimérik, és recept szerint adagolják a növényeknek, valamint percre pontosan megadják, mennyi ideig kapjon fényt az adott növény, emellett a levegő hőmérsékletét, páratartalmát is folyamatosan szabályozzák. Ez egy nagyon komplex rendszer, ami így elsőre kicsit futurisztikusnak is tűnhet. Természetesen az otthoni használat esetén nem kell a konyhai mérlegen számolgatni a grammokat, ezek a nagyon precíz termelési folyamatok inkább a nagyobb üzemekre jellemzőek, vagy akkor, ha kimondottan erre fókuszáló kísérlet készül. Ennek ellenére az biztos, hogy a helyben, frissen learatott zöldségeknek sokkal jobbak a beltartalmi értékei, mint a több kilométerről, több napon keresztül szállított zöldségeknek. A Green Drops esetében az orvosi vizitorma volt bevizsgálva, mivel ebből korábban feldolgozott élelmiszert is készítettek. Ezen vizsgálatok azt mutatták, hogy a vállalkozás által termelt vízitorma mustár-glikozid olaj tartalma ugyanannyi, mint a természetes lelőhelyén találhatónak és mint a szabad földben termelt növénynek. Egyébként a mustár-glikozid olaj az a hatóanyag, ami adja a csípős izét a növénynek.

Rácz Gréta a portál kérdésére beszámolt arról is, hogy a kártevők ellen biológiai növényvédelmet folytatnak. A legtöbb kártevő rovarnak van természetes ragadozó ellensége. Ezeket a ragadozó rovarokat meglehet vásárolni, amelek a berendezés közelében elhelyezve aztán megoldják a kártevők elleni védekezést. Kórokozók esetében a különféle gomba eredetű növénybetegségeket preventíven lehet elkerülni. Ez azt jelenti, hogy már a termesztés megkezdése előtt precízen meg kell tervezni a termelési körülmények szabályozását. Így meg lehet akadályozni a nedves körülmények okozta gombás fertőzéseket. Továbbá tisztán kell tartani a termeléshez használt eszközöket, hogy azokkal se vigyen be az ember valamilyen fertőzést.

A HelloVidék kérdésére a szakember elmondta, hogy a koronavírus-járvány óriási hidegzuhany volt számukra, ugyanis épp tavasz elejére készültek el a berendezésük végleges változatával, amit már piacra lehetett dobni, és első célcsoportjuk a vendéglátói szektor volt, tehát éttermek, hotelek, vendéglők, hiszen nekik napi szinten sarkalatos pont a friss és minőségi alapanyag biztosítása az ételek elkészítéséhez. Március elején már több megrendelésük is volt, és ahogy bejöttek az első korlátozások, ezeket mind visszamondták. Rácz Gréta elmondta, hogy szerencsére startuphoz híven gyorsan tudtak reagálni a kialakult helyzetre, és átcsoportosították az erőforrásokat. Új célcsoportot céloztak meg, és nekik kezdték el értékesíteni a berendezést. Az sem volt hátrány, hogy épp a második körös befektetés megszerzésére készültek, így amikor azt megkapták, ők is megnyugodtak. Viszont az egyértelmű, hogy ez tanulságos helyzet volt mindenki számára.

Rácz Gréta a további évek terveit illetően elmondta, hogy robotizált termelésben gondolkodnak. És hogy mit is jelent ez? Olyan nagy növénytermelő csarnokokat terveznek létrehozni, amikben az ő berendezéseik lesznek felállítva, és robotok fogják működtetni a termelés nagy részét. Többek között az az ilyen zárt technológia előnye, hogy a világ bármely pontján fel lehet építeni, és a termelést nem fogja befolyásolni az adott ország éghajlatváltozása, nem kell számolni a szezonokkal, és a robotok is képesek éjjel-nappal dolgozni.

Elképzeléseink szerint egy hatékonyabb és gazdaságilag is kifizetődőbb egységes technológiát valósítunk meg, amit utána értékesítünk. Tehát a vásárlóink egy kész növénytermelő üzemet kapnak, ahol a munka oroszlán részét a robotok végzik és így a tulajdonosnak több ideje van az üzlettel foglalkozni, hiszen a megtermelt növényeket el kell adnia

- mondta Rácz Gréta.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
növénytermesztés, befektetés, technológia, innováció, startup, tápoldat, hidroponika, koronavírus, kontrollált-növénytermesztés,