Óriási drágulás jön: minden idők egyik legrosszabb évét zárták Európa méhészei

agrarszektor.hu2020. november 7. 12:30

Minden idők egyik legrosszabb évét zárják a hazai és az európai méhészek, miközben a méz iránti kereslet emelkedik. Magyarországon egy átlagos évi mennyiség mindössze 10%-át sikerült előállítani akácmézből, amely a következő akácvirágzásig gyakorlatilag beszerezhetetlen marad az európai piacokon. Az uniós méhészeket az idei, 40%-os mézterméscsökkenés mellett a súlyos uniós piaci zavarok is sújtják.

Évtizedek óta nem volt olyan rossz évük az európai méhészeknek, mint 2020-ban. Mintegy 40%-kal marad el a megtermelt méz mennyisége az átlagosnál egyébként is rosszabb 2019-es terméstől is. Az európai termelők legnagyobb európai érdekképviselete, a COPA-COGECA szerint az idei év új negatív rekordot hozott az ágazatban, írta meg a Magyar Nemzet.

Drámai évet tudnak maguk mögött a magyar és az európai méhészek. A szabadpiacon értékesített akácméz már elfogyott, az európai piacokon a következő szezonig már biztos nem jutnak hozzá a kereskedők. Ennek oka, hogy az akác virágzásakor, május első heteiben a szokásosnál jóval hidegebbek voltak az éjszakák, így a virágrügyek mintegy 80%-a elfagyott, emlékeztetett Bross Péter. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke kiemelte, hogy a rekordalacsony termés miatt az akácméz felvásárlási ára öt hónap alatt több mint 60%-kal emelkedett.

A magas felvásárlási áraknak köszönhetően sikerült elkerülni az egész hazai ágazatot megrengető katasztrófát. Ráadásul nem csak az akácméz maradt el jelentősen az átlagos mennyiségtől. Bross Péter felidézte, hogy a napraforgó és a hárs virágzásakor egyaránt rossz volt az idő, a repcét pedig gyakorlatilag idén az ország legnagyobb részén elvitte a példátlan tavaszi szárazság.

A termelőktől idehaza beszerezhető még az akácméz, ám a jelenlegi piaci helyzetben a fogyasztók is aranyáron jutnak hozzá a szinte csak hazánkban előállított mézfajtához. A koronavírus-járvány miatt ráadásul jelentősen megnőtt a kereslet a méz iránt: az elmúlt hónapok fogyasztása elérte a kereslet szempontjából legjobbnak számító november-decemberi mértéket

- mutatott rá Bross Péter.

Magyarországon az átlagos akácméz mennyiség mindössze 10%-át sikerült előállítani, míg a virágmézekkel együtt az összes hazai mézmennyiség az éves átlag 30%-át is alig érte el. Nem csak itthon, de Európa legnagyobb méztermelő országaiban is óriási károkat okozott a szélsőséges időjárás. Portugáliában 80%-kal, míg Olaszországban 70-80%-kal marad el a tavalyitól a mennyiség.

A COPA-COGECA szakértői ismét elmondták, hogy már önmagában sokkoló az európai terméskiesés mértéke, főleg úgy, hogy az uniós előállítás egy átlagos esztendőben is mindössze a belső kereslet 64%-át képes kielégíteni. Ehhez mérten a 40%-os csökkenés gyakorlatilag sok méhészt lehetetlen helyzetbe hozott, mivel - Magyarországtól eltérően - Európa legtöbb érintett országában a felvásárlási árak a rekordalacsony kínálat ellenére nem, vagy csak enyhén emelkedtek.

Etienne Bruneau, a COPA-COGECA méz munkacsoportjának vezetője a szervezet közleménye szerint arra figyelmeztetett, már tavaly jelezték az Európai Bizottságnak az érdekképviseletek, hogy készítsen cselekvési tervet az uniós piaci szereplők védelmében. Erre máig nem került sor, a helyzet ráadásul tovább romlott.

Az európai méhésztársadalom piaci pozícióin ront az eredetmegjelölés hiánya, a harmadik országokból érkező, silány minőségű méz, illetve a hamisítás. Ezek további veszélyként fenyegetik a kontinens méhészeit, ezért az európai szervezetek azt szeretnék, ha Brüsszel kötelezővé tenné a származási hely feltüntetését a készítményeken, szigorúbban ellenőrizné a harmadik országokból érkező termékeket, valamint előtérbe helyezné és népszerűsítené a közösség belső piacain előállított mézet. A COPA-COGECA rámutatott, hogy a mézpiacon tapasztalható torzító hatások, a minden bizonnyal új negatív rekordot hozó 2020-as esztendő, valamint a silány import elleni védelem hiánya Európa 650 ezer méhészének megélhetését sodorja veszélybe, a mintegy tízmillió méhcsalád pedig az ökoszisztéma fenntartásához nélkülözhetetlen.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
termés, omme, szárazság, európai-unió, copa-cogeca, méztermelés, méhész, tavaszi-fagy, negatív, bross-péter, méztermés, rekordalacsony, méhészek, méztermelő,