Továbbgyűrűzik a nyércpara Dániában: sokkal rosszabb a helyzet, mint először gondoltuk

agrarszektor.hu2020. november 16. 14:45

A teljes dán nyércállományt le kell ölni, miután több nyérctelepen a koronavírus egy olyan mutációját fedezték fel a tudósok, amely komoly közegészségügyi kockázatot jelenthet. Már az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is foglalkozik a nyérctenyésztés jelentette kockázattal, a dán tenyésztők egy részének pedig tevékenysége befejezését jelenti az állatállomány kiirtása.

Dánia múlt szerdán döntött arról, hogy végezni kell a nyércfarmok teljes állatállományával, mivel egyre többen fertőződnek meg a koronavírus nyércekben megtalálható mutációjával. A hírről az Agrárszektor is beszámolt.

John Papsø, egy jütlandi tenyésztő, saját elmondása szerint még mindig nem fogta fel, mit jelent ez számukra. A férfinak 30 ezer nyércet kell kivégeznie, mert ha nem teszi meg, a rendőrség vagy a katonaság látogat el farmjára, hogy elvégezze ezt, írta meg az Infostart a Guardian információi alapján.

John Papsø számára ezzel harminc év munkája megy tönkre. A tenyésztő elmondása szerint már eddig is nagyon nehéz dolguk volt volt, mivel a szőrmekereskedelem 90%-a kínai kezeken megy át, a kínaiak pedig nem jöttek a koronavírus miatt.

December 3-án rendezi a Portfolio Csoport az Agrárszektor Konferenciát, amely idén egész napos, közel 10 órányi szakmai programot kínál online módon. Az eseményen két párhuzamos szekcióval, több mint 50 előadóval, és rengeteg témával várjuk a résztvevőket. Az ország egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárrendezvénye egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről, emellett napirendre veszi a legfontosabb szabályozási változásokat is. A résztvevőknek lehetőségük lesz online élőben követni az egész napos konferenciát, szavazni tudnak, illetve lehetőségük lesz networkingre és kapcsolatépítésre is. Ne hagyja ki az év egyik legfontosabb agráreseményét, a Portfolio Agrárszektor Konferenciát!

Ráadásul a dán kormány döntése értelmében az országban 2021-ig nem lehet nyércet tenyészteni. A tenyésztő szerint ennek eredményeként az iparágban tevékenykedők 90%-a be fogja fejezni a tevékenységét. A Fur Europe iparági lobbiszervezet arra tippel, a legtöbb dán nyérctenyésztő el fogja hagyni az országot. Ők nem hiszik, hogy ilyen drasztikusan lejárna a szőrmetenyésztés ideje: sőt, úgy gondolják, a nyérc árát felveri majd a 15 millió állat elpusztítását követő hiány.

Birgitte Damm, az Animal Protection Denmark állatorvos szakértője szerint a jelenlegi események arra mutatnak rá, hogy lejárt a kis ketrecekben összezsúfolva szőrméjükért tartott állatok kora. Szerinte miközben az állatok szenvednek, a telepeken új betegségek keletkezhetek. Sem Dániában, sem máshol nem szeretne már kis ketrecekből kémlelő nyérceket látni többé.

Miközben a szőrmeipar résztvevői megélhetésük miatt aggódnak, az Egészségügyi Világszervezet a vakcinát félti. A CNBC cikke szerint biztonsági felülvizsgálatokat kezdeményeznek világszerte az eset kapcsán. Maria van Kerkhove, a WHO kialakulóban levő betegségekkel és zoonózissal foglalkozó részlegének vezetője úgy fogalmazott, ha olyan betegségről van szó, amely állatról emberre és emberről állatra is tudhat terjedni, az mindig aggodalmat okoz.

Néhány hónapja figyeljük már az eseményeket. Mostani tudásunk szerint a nyércek emberektől kapták el a betegséget, az tovább terjedt körükben, majd embert fertőztek meg. A vírus összes esetleges mutációját vizsgálni kell, akár emberben, akár állatban keletkezett, hogy meg tudjuk ítélni, fontos-e, megváltoztatja-e a vírus viselkedését

- fogalmazott Maria van Kerkhove.

Lehetséges, hogy a nyércekben létrejött mutációnak van jelentősége ilyen értelemben, de ennek kiderítésére további vizsgálatokat kell folytatni. A kutatók fő aggodalma, hogy a készülő vakcina hatásosságát befolyásolhatja egy ilyen változás. De közben az is tény, hogy az aktív pandémiában a vírus - természetének megfelelően - folyamatosan mutálódik.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
leölés, mutáció, dánia, megsemmisítés, állomány, who, nyérc, koronavírus, koronavírus-járvány, nyérctenyésztés,