Katasztrofális évük volt a magyar gazdáknak, több helyen mégis rekord született

agrarszektor.hu2020. december 1. 11:00

Nehéz évet tudhatnak maguk mögött a magyar gazdák. A gyümölcsösökben a tavaszi fagy okozott visszafordíthatatlan károkat, míg az állattartók a vírusokkal küzdöttek 2020-ban. Egyedül a szántóföldi növénytermesztők örülhetnek, ugyanis az aszály, majd a sok csapadék ellenére termésrekordok is születtek idén.

Drámai esztendőt hagynak maguk mögött a gazdák. Ebben az évben az aszály, a fagy és a csapadék egyaránt komoly gondokat okozott a növénytermesztőknek és a kertészeknek. Az állattartóknak is komoly megpróbáltatásokkal kellett szembesülniük, mivel az állatbetegségek mellett a koronavírus is erőteljesen kihatott az ágazatokra, írta meg a Magyar Nemzet.

December 3-án rendezi a Portfolio Csoport az Agrárszektor Konferenciát, amely idén egész napos, közel 10 órányi szakmai programot kínál online módon. Az eseményen két párhuzamos szekcióval, több mint 50 előadóval, és rengeteg témával várjuk a résztvevőket. Az ország egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárrendezvénye egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről, emellett napirendre veszi a legfontosabb szabályozási változásokat is. A résztvevőknek lehetőségük lesz online élőben követni az egész napos konferenciát, szavazni tudnak, illetve lehetőségük lesz networkingre és kapcsolatépítésre is. Ne hagyja ki az év egyik legfontosabb agráreseményét, a Portfolio Agrárszektor Konferenciát!

Hiábavaló volt a pánik, rekord született a szántókon

Gyakorlatilag véget ért a munka a földeken, és végül egyedül a szántóföldi növénytermesztők örülhetnek a 2020-as évnek. A nyári hónapokban őszi búzából ötmillió tonnát arattak a gazdák, amely rekordközeli eredmény. Szintén csúcsközelben alakult az árpatermés, a repce mennyisége viszont átlag alatti. Az őszi betakarítású növények közül új, történelmi rekordot hozott a kukorica a hektáronkénti 8,656 tonnás termésátlaggal, ami 14,5%-kal magasabb az elmúlt öt év átlagánál.

Összességében átlagos mennyiséget takarítottak be a gazdák a gabonafélékből, mivel a termőterület kisebb volt, mint a korábbi években. Az árakra sem lehet panasz: a gabona ára megugrott a világpiacon, amit a hazai árak is követnek. A szektorban ugyan okozott nehézséget a koronavírus-járvány, de a legtöbb ágazattal szemben az agráriumra kevésbé volt hatással.

Az év aszályosan indult: tavasszal több hónapnyi csapadék hiányzott a földekről, emiatt a növények lassan fejlődtek. A gabonafélék rekordközeli terméshozama a korábbi várakozásokat messzemenően felülmúlta, mivel nyáron az aratást és a talajmunkákat is hátráltatta a sok csapadék, ami egyedül a kártevőknek kedvezett.

Fagyos tavasz felezte a gyümölcstermést

A gyümölcsösökben ugyanakkor fekete évet tudhatnak maguk mögött a gazdálkodók. Tavasszal, a gyümölcsfák virágzásakor az átlagosnál jóval több fagyos éjszaka a legtöbb fajtánál történelmi pusztítást végzett. Az eperszezont a koronavírus okozta korlátozások és a keresletcsökkenés tette tönkre, míg a meggy és a cseresznye szedésekor a csapadék rontott a minőségen. Körtéből, szilvából és almából jó esetben a fele termett az ilyenkor szokásosnak országos átlagban. A rossz terméssel a fogyasztók is szembesülhettek, mivel aranyárban lehetett beszerezni a legtöbb hazai szezonális gyümölcsfélét.

A gyümölcsös gazdáknál szerencsésebbek voltak a dinnyetermesztők. Habár a szezon később kezdődött, a megszokottnál jóval tovább is tartott: még október elején is lehetett kapni hazai termesztésű dinnyeféléket. A gazdáknak az export miatt jövedelmező az elnyújtott szezon, mivel a dél-európai országokban hamarabb érik és hamarabb is fogy el a dinnye.

Vírusokkal harcolnak az állattartók

Ami a gabonatermesztőknek jó hír, az az állattartóknak már kevésbé. A magas gabonaárak jelentős költségnövekedést okoznak az amúgy sem könnyű helyzetben lévő ágazatokban, mivel jócskán megdrágul a takarmány. A baromfitartóknak emellett óriási kiesést okoz a koronavírus, mivel a turizmus és a vendéglátás leállása mintegy 10%-os termeléscsökkenést eredményezhet. A jelentősen visszaeső kereslet az exportra is igaz volt, a madárinfluenza miatt fontos piacok vezettek be importkorlátozásokat.

A sertéstartók még nagyobb bajban vannak, mivel az évek óta tartó afrikai sertéspestis mellett a koronavírussal visszaeső fogyasztás őket is érintette. A sertésállományt támadó vírus terjedésének megfékezése miatt felfoghatatlan méreteket öltött Kínában a kényszervágás az elmúlt években. Az újra növekvő kínai egyedszám keresletcsökkenést okoz, míg a sertésvész németországi megjelenése kiviteli korlátozásokat hozott magával. Európában komoly túlkínálat alakult ki a sertéspiacon, az árcsökkenés egyre több gazdálkodónak okoz pénzügyi nehézséget.

Jövőre a legtöbb ágazatban várhatóan folytatódnak az államilag is támogatott beruházások, az uniós programok. A magyar mezőgazdaság versenyképességének záloga továbbra is az, hogy a jelentős alapanyag-kivitel helyett a feldolgozott termékeket tudjuk nagyobb arányban értékesíteni a világpiacon.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
növénytermesztés, terméshozam, állattartás, vírus, asp, afrikai-sertéspestis, terméseredmény, nehézség, koronavírus, koronavírus-járvány,