Ha borról van szó, ők az ország legjobbjai: kiosztották a rangos szakmai díjakat

MTI2020. december 16. 17:00

Idén is öt kategóriában ismerte el a magyarországi borkultúra és gasztronómia kiemelkedő szereplőinek teljesítményét a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz).

A Masosz idén hetedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről, amelyet évente lehet elnyerni a szervezet tagságának szavazatai alapján. A jelöltekről a végső döntést az elnökségi tagok hozzák meg egyhangúlag és annak figyelembe vételével is, hogy a maga területén kiválóan teljesítő vállalkozások, szakemberek tevékenysége mennyire járul hozzá a Masosz alapszabályában megfogalmazott általános célkitűzések megvalósulásához - közölte az MTI-vel hétfőn a Magyar Sommelier Szövetség. Mint a közlemény emlékeztet, a Par Excellence díjban azok a magyarországi szakemberek részesülhetnek, akik folyamatosan és magas színvonalon végzett munkásságukkal eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra minőségének növeléséhez, különös tekintettel az italfogyasztás színvonalának javítására, valamint a vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretek széleskörű népszerűsítésére. A Par Excellence díj egy plakett, amelyet a nyertesek ünnepélyes keretek között a 2021. évi Magyar Sommelier Bajnokság döntőjének megnyitóján vesznek át.

Termelő kategóriában ebben az évben a badacsonyi Villa Sandahl kapta az elismerést. A 10 hektárnyi saját termőterületén szinte csak a rajnai rizlinget termesztő borászatot 2004-ben egy svéd testvérpár alapította, akik évente 10-15 ezer palacknyi bort készítenek. Egy évjáratból 4-5 különböző tétel kerül a hazai és külföldi piacra - áll a méltatásban.

Kereskedő kategóriában a budapesti Borvár kapta a díjat. A közlemény szerint ez a családi vállalkozás 2011 óta forgalmaz minőségi magyar borokat. Napjainkra már 70 borászat tételei alkotják a portfóliót, közöttük egyre hangsúlyosabban vannak jelen a kis és közepes családi vállalkozások. Négy éve választékuk kisüzemi sör- és pálinkafőzdék termékeivel is bővült.

Vendéglátó kategóriában a budapesti St. Andrea Restaurant részesült az elismerésben. Az étterem bekerült a Michelin Guide 2017-es kiadásába és rendre magasan jegyzi teljesítményét a magyar Dining Guide kiadvány is. Ez utóbbi 2018-ban az étterem konyhafőnöküknek ítélte az Év séfje címet - emlékeztet a közlemény.

Szakíró kategóriában Győrffy Zoltán lett a díjazott. A vajdasági születésű szakember 2008-ban indította el a Pécsi Borozó magazint, amelynek nyomtatott változata a közelmúltig 50 kiadást élt meg, online felületen továbbra is megjelenik. Egyik alapítója a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszternek és főszervezője a Portugieser du Monde, valamint a Pannon Borrégió TOP 25 borversenyeknek. 2016-tól a Magyar Borszakírók Körének társelnöke - tartalmazza a közlemény.

Oktató kategóriában Hegedűs Péter Flórián nyerte el a díjat. A Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézetének mestertanára, aki korábban öt éven át a Budapesti Gazdasági Egyetemen témavezetőként tanította a szállodai vendéglátás menedzsmentet. Több évtizedes személyes tapasztalatai is vannak, amelyeket többek között igazgatóként szerzett a Budavári Fortuna étteremben - áll a Masosz közleményében.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
bor, díj, vállalkozás, pálinkafőzde, kereskedő, jelölt, borverseny, elismerés, vendéglátó, italfogyasztás,