Újabb halóriást fogtak Magyarországon: rekordot döntött a horgász

agrarszektor.hu2021. január 6. 12:15

Kapitális méretű "sárkány" fogásáról számolt be a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége. Egy helyi horgász 94 centiméteres, 9,24 kilogrammos süllőt fogott.

A Hármas-Körös 2020 decemberének végén kétszer is beírta magát a horgásztörténelembe. Helyi sporthorgászok karácsony után először egy közel 13 kilós óriáscsukát fogtak, majd néhány nappal később egy 7,5 kilós süllő akadt a horogra. A nem mindennapi fogásokról az Agrárszektor is beszámolt.

Most pedig, alig néhány nappal később a Hármas-Körös felsővízének egyes szakaszait tenyereként ismerő Lipták András osztotta meg fantasztikus fogását a szövetség a közösségi oldalán. A horgász újév első napjaiban egy akkora körösi "sárkánnyal" találkozott, amelyet maga is fejedelminek titulált, írta meg az Infostart az említett források alapján.

Lipták András a Facebook-on számolt számolt be a fogásról. "Végre találkozhattam a körösi királynővel! Brutális ütéssel jelentkezett és nagyon keményen küzdött. Jó 4 perc fárasztást követően láttam meg a hatalmas süllőt. Méréskor kiderült, hogy 42 dekával sikerült túlszárnyalnom az eddigi legnagyobbat. 94 centi és 9.24 kg az új süllőrekordom", írta a horgász.

Lipták András a mérés és néhány fotó elkészítése után visszaengedte a halat a vízbe. A horgász hozzátette, hogy reméli, jól sikerül a halnak a tavaszi ívás, ugyanis hatalmas hasa volt.

(Címlapkép forrása: Lipták András)

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
rekord, körös, horgász, süllő, fogas, mérés, halóriás,