Feketelistára kerültek ezek a magyar élelmiszerek: több ország is kitiltotta őket

agrarszektor.hu2021. január 12. 13:30

Japán és Hongkong után Kanada és Szingapúr is korlátozó intézkedéseket vezetett be a magyar baromfira, illetve baromfitermékekre, miután hazánkban néhány napja ismét felbukkant a madárinfluenza. A vírus jelenlétét 2021. január 6-án igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma több, Komárom-Esztergom megyei nagy létszámú pulykát tartó gazdaságban is, az említett országok pedig szinte azonnal megtiltották bizonyos hústermékek bevitelét hazánkból.

Ahogy azt az Agrárszektor korábban megírta, madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta 2021. január 6-án a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Komárom-Esztergom megyei nagy létszámú pulykát tartó gazdaságokban. A hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette, az állományok, mintegy 90 ezer pulyka leölését már a gyanú alapján megkezdték a szakemberek.

Lapunk néhány napja beszámolt arról is, hogy a területen szállítási korlátozások is érvénybe léptek, először Japán és Hongkong, a legfrissebb értesülések szerint pedig Kanada és Szingapúr is megtiltotta bizonyos hazánkból származó baromfitermékek bevitelét országukba. A 2021.01.09-én érkezett információk alapján Szingapúrban 2021.január 6-tól kezdődően a tilalom alá esnek a Komárom-Esztergom megye területéről, valamint a megfigyelési zónákon belülről származó díszmadarak, baromfik, valamint baromfitermékek. Díszmadarak importja esetén (amelyre jelenleg nincs érvényes állategészségügyi export bizonyítvány) az export bizonyítványnak tartalmaznia kell egy módosítást: a madarak fogságban tartottak voltak és nem Komárom-Esztergom megyében levő, illetve az érintett vállalkozásokat körülvevő - más megyébe is átnyúló - megfigyelési zónában található intézményekből származnak.

Kanada a vonatkozó kanadai internetes felület információi alapján, melyet legutóbb 2021. 01.07-én frissítettek, megtiltotta bizonyos Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyéből származó termékek, állatok bevitelét országába. A korlátozások a fogékony fajok egyedeire, termékeire, illetve melléktermékeire (baromfi, baromfitermékek és -melléktermékek) vonatkoznak. 

 

 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
baromfi, pulyka, madárinfluenza, korlátozás, vírus, baromfitermék, intézkedés, nemzeti-Élelmiszerlánc-biztonsági-hivatal, szállítás,