Indul a nagy felmérés: hamarosan kiderül, hány sas van Magyarországon

MTI2021. január 14. 14:45

Sasszámlálást tartanak a hétvégén. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve péntektől vasárnapig szervezi meg az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozómadarak éves számlálását.

Az egyesület közleménye szerint Magyarország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van. Ezeken a legnagyobb számban rétisasok figyelhetők meg, mivel a nem vonuló hazai fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak.

A második leggyakoribb sasfaj Magyarországon a parlagi sas, amelynek állandó hazai költőállományához a Kárpát-medence országaiból származó egyedek csatlakoznak télre. Ritkaságnak számít ugyan, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is, olvasható a közleményben. A felmérésen a sasok mellett valamennyi nappali ragadozómadárfaj és a túzok egyedeit is számba veszik a szakemberek.

Az MME a partnereivel 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, úgynevezett szinkronfelmérését. Ehhez az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt részeként 2018-ban a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak, így immár negyedik alkalommal végzik el a legjelentősebb sastelelőhelyek ellenőrzését az egész Kárpát-medencében.

Az MME szerint a megfigyelési eredmények összesítését követően a sasleltár várhatóan február elején készül el. Az országos sasszinkronokhoz hagyományosan kapcsolódó sasnapi programsorozat a jászsági Sasközpontban a járványhelyzet miatt elmarad, tájékoztatta az MTI-t az MME.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
ellenőrzés, állomány-felmérés, megfigyelés, telelőhely, magyar-madártani-és-természetvédelmi-egyesület, sas, réti-sas, leltár, mme,