Ezzel rengeteget spórolhatsz: így lehet ingyen palántád és vetőmagod minden évben

agrarszektor.hu2021. január 19. 06:00

Sokan évről évre komoly vagyonokat hagynak ott a különböző kertészetekben, illetve szakboltokban a kert beültetéséhez szükséges növények és vetőmagok beszerzésekor. Nem feltétlenül van azonban szükség ekkora kiadásokra, hiszen ha kicsit odafigyelünk, és bebvetünk néhány trükköt, ingyen juthatunk palántához és magokhoz az év szinte bármely napján. Ezzel nem csak rengeteg pénzt takaríthatunk meg, de időt is spórolhatunk, valamint számtalan új fajt és fajtát kipróbálhatunk, illetve megismerhetünk.

Nem kell többé vagyonokat költened a vetőmagokra és a palántákra, akad ugyanis néhány trükk, amivel szinte ingyen hozzájuk juthatsz. Összegyűjtöttünk hét bombabiztos tippet, amivel úgy szerezheted be a kert beültetéséhez szükséges növényeket, hogy közben rengeteg pénzt takarítassz meg.

1. Magmentés

Érdemes összegyűjteni a kertünkben virágzó növények magvait, ezeket ugyanis később is felhasználhatjuk az ültetéshez. Mindössze arra figyeljünk oda, hogy csak a teljesen kifejlett magokat takarítsuk be, és minden esetben gondoskodjunk a megfelelő tárolásukról is - írja a balconygardenweb.com.

2. A közösségi oldalak végtelen hálózata

A közösségi oldalakon rengeteg kertészettel és növénytermesztéssel foglalkozó csoport és közösség található, és sok helyen a tagok rendszeresen cserélnek egymással magokat vagy palántákat, és osztanak meg tapasztalatokat egymással. Érdemes így akár egzotikus és különleges fajokat, fajtákat is kipróbálni, hiszen igazi ritkaságokkal is találkozhatunk egy-egy csoportban. Ráadásul olyan emberekkel kerülhetünk kapcsolatba, akik hasonlóan rajonganak a kertészkedésért és a növénytermesztésért, mint mi magunk.  

3. Magmentés az elfogyasztott gyümölcsökből és zöldségekből

Miután megettük a gyümölcsöt vagy a zöldséget, ne dobjuk ki a magját, hanem szárítsuk ki, és ültessük el a kertben. Magot menteni a legjobb így a tökből, az uborkából, a paprikából, a sárgadinnyéből és a paradicsomból. Akad ugyanakkor hátránya is ennek a módszernek, hiszen gyakran okozhatnak kellemetlen meglepetést az így nevelt növények, előfordulhat ugyanis, hogy ízetlen termést kapunk, de az is megeshet, hogy teljesen más zöldségünk vagy gyümölcsünk nő, mint amit elültettünk.

4. Vetőmagok a családtól, barátoktól

Kérjük meg a barátainkat és rokonainkat, hogy takarítsanak be magokat nekünk a növényeikről, így akár különleges fajokra, fajtákra is szert tehetünk. Sőt, ha van rá lehetőségünk, szerezzünk tőlük friss hajtásokat a különböző növényekről, és ültessük el őket otthon.

5. Ingyen gyógynövények bármikor

Ha friss gyógynövényt vásárolunk, felhasználás után ne dobjuk ki a megmaradt növényt, szaporítsuk inkább dugványozással. Így egy nagy növényből szert tehetünk több palántára is, ráadásul később ingyen termeszthetünk olyan gyógynövényeket, mint a bazsalikom, a menta, a koriander, a petrezselyem, a zeller, vagy akár a citromfű.

6. A növények sokszorosítása

Rengeteg növény szaporítható tőosztással, ami egy nagyon egyszerű és olcsó módja annak, hogy rengeteg új palántánk legyen. A kivitelezés során mindössze arra kell odafigyelnünk, hogy azok a részek, amelyeket leválasztunk a növényünkről, tartalmazzanak gyökeret, illetve néhány levelet, és vágás után azonnal ültessük el őket. Talajukat tartsuk nedvesen az első napokban, és fokozottan óvjuk a kis növényeket a széltől.

7. Csere-bere a szomszédokkal

Ha tehetjük és megoldható, szaporítsuk a növényeinket tőosztással vagy dugványozással, így biztosan mindig mindenből lesz plusz palántánk, vagy akár vetőmagunk. Ez a módszer ráadásul azért is hasznos, mert a szomszédokkal is tudunk majd cserélgetni, és így új fajtákat, fajokat is kipróbálhatunk a kertünkben. 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
növénytermesztés, gyümölcs, vetőmag, zöldség, kertész, betakarítás, gyógynövény, palánta, szaporítás, kertészkedés, tőosztás,