40 milliós támogatást kapnak az agrárágazati civil szervezetek: így juthatnak hozzá

agrarszektor.hu2021. február 2. 17:15

Negyven millió forintos keretösszeggel az agrárágazati civil szervezeteknek az Agrárminisztérium pályázatot hirdet. A kiírás feltételeinek megfelelő szervezetek pályázatukat 2021. február 1-jétől 2021. március 2-ig nyújthatják be.

A pályázat keretösszege 40 millió forint, az egy pályázattal elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás összege 700 ezer forinttól 2 millió forintig terjedhet - írja közleményében az Agrárminisztérium. A támogatáshoz önerő biztosítása nem feltétel.

A kiírás feltételeinek megfelelő szervezetek pályázatukat 2021. február 1-jétől 2021. március 2-ig nyújthatják be. A pályázati felhívás szövege és annak kötelezően kitöltendő mellékletei, valamint a pályázati eljárás során végig kötelezően figyelembe veendő beszámoló tájékoztató az Agrárminisztérium honlapján érhető el. Hiánypótlásra a pályázati szakaszban nincs lehetőség, ezért fontos, hogy a pályázó szervezet vezetője alaposan ellenőrizze a befogadási feltételek teljesülését az elkészített pályázati dokumentációban, még annak postára adása előtt.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, pályázat, agrárágazat, keretösszeg, hiánypótlás, dokumentáció, civil-szervezet,