Óriási pénzeső: több száz milliárd forintra pályázhatnak idén a magyar gazdák

MTI2021. február 8. 18:50

Mintegy 1500 milliárd forint értékben írnak ki pályázatokat a gazdák és az élelmiszeripar számára az idén a vidék megerősítése és versenyképességének növelése, valamint a foglalkoztatás bővülése érdekében - mondta az agrárminiszter az M1 aktuális csatorna Magyar Gazda című, hétfői műsorában.

A gazdaság-újraindítási akcióterv harmadik ütemében az agrárium kerül a fókuszba, ennek kapcsán Nagy István hangsúlyozta: 2021-ben és 2022-ben arra készülnek, hogy rendkívüli mértékű forrást biztosítsanak a megújuló vidékfejlesztéshez, hogy az újraindításnak hosszú távú hatásai legyenek. Áprilistól meghozzák a döntéseket a 2020-ban meghirdetett fejlesztési pályázatoknál, amelyekkel mintegy 400 milliárd forintnyi forrást ítélnek oda, ebből a tervek szerint az állattenyésztési ágazat számára csaknem 300 milliárd forint, az üveg- és hűtőház fejlesztésekre 80 milliárd forint juthat. Emellett jelenleg is rendelkezésre állnak az öntözési, erdészeti és a mezőgazdasági kisüzemeket segítő pályázatok, ezeknek köszönhetően a miniszter szerint hatalmas lendülettel indulhat a hazai agrárium.

Az agrárminiszter kitért arra, hogy az ágazatban elbocsátások nem történtek, a beruházási kedv töretlen, még új piaci lehetőségek is nyíltak a koronavírus okozta nehéz helyzetben. Tehát jókor, jó időben jött az a támogatás, amely kifejezetten célzott is volt, és célba is talált - mondta a miniszter. Nagy István szerint megerősödött az agrárium és ütésállóvá is vált, hiszen nemcsak a koronavírus-járvánnyal kell megküzdenie, hanem más betegségekkel is, például a madárinfluenzával, sertéspestissel, sőt a pánikvásárlással is, de szavai szerint sikeresen helyt tudott állni.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
állattenyésztés, beruházás, pályázat, mezőgazdaság, élelmiszeripar, fejlesztés, hűtőház, nagy-istván, agrárminiszter, üvegház, keretösszeg, koronavírus,