Vallottak a magyar tejipari cégek: ezek a termékek voltak a járványidőszak nyertesei

agrarszektor.hu2021. február 24. 14:45

Kirívó keresleti hullámzással, nem várt piaci átrendeződéssel és néhány meglepően kedvező fejleménnyel szembesültek a hazai tejipari cégek a járvány kezdete óta. A felhalmozó vásárlásokban az UHT tej és a tejföl volt a sztár. A házhozszállításra átálló éttermek pedig sajtból rendeltek többet a pizzákhoz.

A leginkább megdöbbentő változás a járványhelyzet kapcsán a kirívó keresleti hullámzás volt - mondta el Dobrovoczky István, az Alföldi Tej Kft. Kereskedelmi igazgatója. 

A tavaly márciusi helyzetben a fogyasztók emlékezetes felvásárlási lázat éltek meg, ezért a kereskedők is gyakorlatilag azt kérték tőlünk, hogy annyit szállítsunk, amennyit csak tudunk. Az igények a korábbiakhoz képest nagyjából 50-60 százalékkal nőttek, amelyet nem is lehetett egyik napról a másikra kielégíteni. Márciustól nagyjából egyharmadával több terméket értékesítettünk, mint a korábbi hónapokban. 

Ekkortájt a lezárások és a járvány terjedésének hírére sokan maradtak otthon, elkezdtek főzni, és számos vásárló vésztartalékot is képezett élelmiszerekből. Dobrovoczky István hozzátette, ennek megfelelően az alapvető tejtermékek, így például az UHT-tej és a tejföl fogyott legjobban a járvány miatt, míg a Horeca-szektor, vagyis az éttermek, hotelek, vendéglátóegységek kényszerű bezárása miatt az általuk keresett termékekre lényegesen kisebb volt az igény - írja közleményében a Magyar Termék Nonprofit Kft.

Nehéz alkalmazkodni

A nagybevásárlások után persze gyorsan visszaesett a kereslet. Májusban és júniusban, mikor a bespájzolt termékeket fogyasztották el a vásárlók, jelentősen megcsappant az igény a tejtermékekre. 

Ezekhez a kilengésekhez nagyon nehéz volt alkalmazkodni, hiszen a tehénnek nem lehet azt mondani, hogy hirtelen adjon másfélszer több tejet, és azt sem, hogy aztán már csak feleannyit, mint egy átlagos napon 

- érzékeltette a helyzetet a kereskedelmi igazgató.

Dobrovoczky István szerint összességében, éves szinten nem változott meg a tejtermékek értékesítési volumene, még ha szezonálisan és az egyes termékkategóriákat tekintve voltak is nagy hullámzások. Bár a helyzet mára normalizálódni látszik, bizonyos kedvező és kedvezőtlen trendek is kialakultak. 

A vásárlók tudatosan keresték a magyar termékeket, a bajban felismerték, hogy a magyar áru választása komoly támogatást jelent a hazai élelmiszer- és azon belül a tejfeldolgozóknak. A gazdasági válság hatására ugyanakkor a fogyasztók a korábbiaknál is árérzékenyebbek lettek, ami komoly árversenyt hozott, és így erős nyomást fejt ki a magyar tejfeldolgozókra is. Ez érezhető a szokatlanul kemény kereskedelmi ártárgyalásokban is. Mindez azért is okoz komoly nehézséget a tejtermelőknek és feldolgozóknak, mert a költségeik, így például a csomagolóanyag, az energia, a takarmány ára jelentősen nőtt, és nem tesz jót a forint euróval szembeni gyengülése sem

 - tette hozzá a kereskedelmi igazgató.

A házhozszállítás segített

Hasonló éves eredményekről beszélt egy másik tejipari cég is. 

Meglepő módon az eredményességünket a vártnál kisebb mértékben befolyásolta a járványhelyzet, amelynek az okai is érdekesek 

- mondta el ifj. Rohony Miklós. A Szarvasi Mozzarella Kft. marketing- és exportvezetője kifejtette: annak ellenére, hogy a cég termékeinek közel felét hagyományosan a Horeca-szektorban értékesíti, és csupán a másik felét a kiskereskedelemben, egy a járvány okozta folyamat ellensúlyozta a kiesést. 

A Horeca-szektorban természetesen nagy gondok vannak, ami kihatott a forgalmunkra a március óta eltelt időszakban. Az általunk gyártott termékek olasz típusú sajtok, melynek egyik típusa a pizzára kerülő mozzarella. Azt tapasztaltuk, hogy a bajba került vendéglátóhelyek, éttermek a további működés biztosítása érdekében sok esetben átálltak a házhozszállításra. Népszerű lett a pizzarendelés is a lakosság körében, ez pedig olyan keresletet teremtett a termékeink iránt, ami részben képes volt kompenzálni a más partnerek esetében elszenvedett veszteségeinket.  

A Szarvasi Mozzarella esetében az is nagy előny volt, hogy a cég teljes egészében magyar, és házon belül oldja meg a logisztikai, szállítási feladatokat is, valamint saját képviselői hálózata van.

Mindennapos, közvetlen kapcsolatban vagyunk a partnereinkkel, így minden felmerülő problémájukra igyekeztünk azonnal jó megoldást találni.

Ez az itthoni beágyazottság, a rálátás a folyamatokra nagy segítség volt abban, hogy a cég jól tudja venni a hirtelen elé került akadályokat. Ifj. Rohony Miklós szerint azok az éttermek, amelyek a járványhelyzet okozta kényszerűség miatt belefogtak az ételkiszállításba, kompenzálni tudták a lezárások miatt keletkezett veszteségeiket, vagy annak egy részét. A pandémia teljes elmúltával várhatóan megtartják ezt a tevékenységüket, hiszen ez már működik, további befektetést nem igényel. Éppen ezért a hagyományosan nagy ételkiszállító cégeknek sok kisebb versenytárssal kell szembenézniük a jövőben, ez pedig tartósan befolyásolja majd az üzleti környezetet - vélekedett a Szarvasi Mozzarella marketing- és exportvezetője.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
tej, sajt, tejtermék, fogyasztó, értékesítés, uht-tej, mozzarella, tejföl, házhozszállítás, koronavírus, járványhelyzet,