Lebukott a horgász, aki illegálisan üzletelt óriáspontyokkal: súlyos büntetést kaphat

MTI2021. március 8. 13:30

Óriási pontyok értékesítése miatt két-két évre próbára bocsátott a Veszprémi Járásbíróság egy horgászt és orgazda társát. A férfinak a rendelkezések szerint a halakat méretükből adódóan a kifogás után vissza kellett volna engednie a Balatonba, ő azonban eladta egy halastó tulajdonosának.

A Veszprém Megyei Főügyészség hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy egy horgászengedéllyel rendelkező 37 éves férfi tavaly júniusban Balatonkenesénél kifogott egy 17 kilós és egy 28 kilós pontyot. A nagyobbik egy 120 centiméter hosszú, kapitális méretű ponty volt, amelyet korábban - fényképeken is megörökítve - már többször kifogtak a Balatonból. Ezúttal azonban a horgász a halakat eladta egy Tolna megyei horgásztó tógazdájának, 345 ezer forintért, holott a halak valós értéke 535 ezer 500 forint volt.

A kép csak illusztráció.

Az egyik pontyot később kifogták a horgásztóból is, és a sikert büszkén posztolták az interneten, majd a halat visszaengedték a tóba. A balatoni halgazdálkodást végző társaság azonban jelezte a tógazdának, hogy a hal - amelynek azonosítását jellegzetes sérülései megkönnyítették - a Balatonból való. A következő kifogáskor így értesítették a cég munkatársait, akik a halat elszállították és visszaengedték eredeti élőhelyére. A horgász és a halastó gazdája ellen lopás miatt emeltek vádat. A bíróság tárgyalás mellőzésével a két férfit két-két évre próbára bocsátotta, a haltolvaj ellen emellett vagyonelkobzást alkalmazott. A végzés nem jogerős.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
balaton, ponty, horgászat, tógazdaság, eladás, illegális, horgászengedély, horgász, fogas, tolvaj, lopás, horgásztó, kapitális,