Reagált a legfrissebb agrárpiaci adatokra Nagy István

MTI2021. március 12. 12:15

Alig érintette a koronavírus-járvány a magyar agrár-külkereskedelmet - legalábbis ez derül ki a statisztikai adatok elemzéséből. A járvány tavaly márciusi kirobbanása utáni időszakban, vagyis 2020. március-decemberében az agrárexport 1,7%-kal, 7873,6 millió euróra emelkedett az előző év azonos időszakához képest, az agrárimport pedig 5201,5 millió euróra, 1,4%-kal csökkent, azaz a statisztikai adatok szerint a koronavírus-járvány alig érintette az agrár-külkereskedelmet.

Ez igen jól mutat rá arra, hogy a magyar agrárium teljesítménye erősen válságálló - mondta a Világgazdaságnak Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető kiemelte, hogy az export növekedése leginkább a gabonaféléknek, a különböző ehető készítményeknek (étrend-kiegészítőknek), a malomipari termékeknek és a zöldség- és gyümölcskészítményeknek köszönhető. Ugyanakkor, tette hozzá Nagy István, csökkent a húsok (kacsa, pulyka), a növényi termékek, például dugvány, oltvány, az élő állatok és az olajos magvak kivitele. Az importban viszont éppen a dohány és a feldolgozott, dohánypótló termékek, az élő állatok és a gyümölcsök aránya nőtt.

Mindezek eredőjeként az agrárgazdaság koronavírus-járvány alatti egyenlege 2020. március-decemberben 2672,1 millió euró volt, ami 8,3%-kal (203,7 millió euróval) haladta meg 2019 azonos időszakának egyenlegét, egyúttal a 62,6%-át adta a nemzetgazdaság 4271,6 millió eurós egyenlegének. Nagy István arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a teljesítmény nem egyedülálló, a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelme évről évre nagymértékben hozzájárul a nemzetgazdaság pozitív egyenlegéhez, ezért a gazdasági jelentősége meghatározó.

Az elmúlt években az agrárgazdaság a nemzetgazdaság pozitív egyenlegének harmadát-felét biztosította

- mutatott rá Nagy István.

A tavalyi év egészében például az agrárexport 9563,4 millió euró volt, ami 2,3%-kal haladta meg a 2019-es értéket. Az import pedig 0,9%-kal emelkedett 6358,1 millió euróra. Tízéves távlatban, a 2010-2020-as időszakot tekintve, szintén látványosan nőtt az egyenleg. Ebben az időszakban az agrárexport 63,7%-kal, az egyenleg 50,3%-kal bővült.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
import, export, mezőgazdaság, növekedés, nagy-istván, agrárminiszter, agrár-külkereskedelem, koronavírus, koronavírus-járvány,