Elkészült a felmérés: nem áll túl jól Magyarország erdőfronton

agrarszektor.hu2021. március 25. 13:30

Egy friss felmérés szerint az Európai Unió többi tagállamához képest nagyon kevés az erdő Magyarországon. Az Eurostat összeállítása alapján hazánk a lista alsó harmadában szerepel.

Az Eurostat március 21-én, az erdők nemzetközi napján mutatta be, hogy miként alakult az erdőségek helyzete az Európai Unióban 2020-ban. Az adatok alapján tavaly 159 millió hektáron feküdtek erdők az EU-ban, ez az unió teljes területének 38%-át jelenti. 1990-hez képest a növekedés közel 10%-os volt - írta meg a 24.hu.

Az Eurostat országokra lebontva is közölt információkat, öt tagállamban az erdők az adott ország területének több mint felét fedték le. Finnországban a föld 66%-án, Svédországban 63%-on, Szlovéniában 61%-on, Észtországban 54%-on, Lettországban pedig 53%-on húzódtak erdők. A lista alján Málta szerepel 1%-kal, az országot Hollandia (10%), Írország (11%) és Dánia (15%) követi.

A felmérésben Magyarország sem szerepelt jól: az ország 22%-án találhatók erdők, ez a környező országokhoz képest is kifejezetten alacsony arány. A fent említett három országon kívül csak Cipruson (19%) kisebb az erdők aránya az EU-ban, Belgiumban Magyarországhoz hasonlóan szintén 22%-os a ráta.

Az erdők nemcsak az élővilág számára elengedhetetlenek, hanem a levegő tisztitásában és az áradások, illetve földcsuszamlások mérséklésében is fontos szerepet játszanak. A fák építési és tüzelési alapanyagot jelentenek, az erdők ráadásul a kikapcsolódást is segítik, és az egészségnek is kedveznek. Az Eurostat felmérése itt érhető el.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
erdő, jelentés, felmérés, arany, európai-unió, magyarország, svédország, eurostat, finnország, szlovénia, terület, tagállamok,