Most érkezett a hír: több száz milliárd forint támogatást kap a magyar élelmiszeripar

Most érkezett a hír: több száz milliárd forint támogatást kap a magyar élelmiszeripar

agrarszektor.hu
Az élelmiszeripar az egyik legnagyobb feldolgozóipari ágazatnak számít Magyarországon, amely az elkövetkezendő hét évben óriási lendületet kaphat. A tárca komoly fejlesztési tervet készített elő, a korábbi uniós ciklushoz képest jelentősen nagyobb keretre, mintegy 750 milliárd forintra pályázhatnak majd az ágazat szereplői - mondta Felkai Beáta, az Agrárminisztérium Élelmiszergazdasági és -minőségpolitikai Főosztályvezetője az Élelmiszeripar jövőjéről szóló online konferencián.

Az Agrárminisztérium főosztályvezetője előadásában kitért arra, hogy Magyarországon az élelmiszeriparban jelenleg 4211 vállalkozás működik, közel 14300 főt foglalkoztat, az ágazat árbevétele meghaladja a 3.688 milliárd forintot. Mivel az elmúlt években megduplázódott a szektor nyeresége, így 30%-kal nőttek a bérek is.

Felkai Beáta emlékeztetett arra is, hogy az élelmiszeripar támogatottsága a 2014-2020-as időszakban elérte a 468 milliárd forintot. Ez az összeg a következő hét évben - a Vidékfejlesztési Programban - közel a duplájára nő, így mintegy 750 milliárd forintra pályázhatnak majd az élelmiszeripar szereplői.

A támogatások már az idei évben elindulnak. Az első félévben 50 milliárd forintos keretre a mikro- és kisvállalkozások - elsősorban eszközbeszerzésre - nyújthatnak be pályázatot, míg a második félévben 200 milliárd forintos forrásból a nagyobb vállalatok beruházásai valósulhatnak meg.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02