Eddig soha nem látott módszerrel védenék az erdőket az olaszok

MTI2021. március 28. 11:00

Műholdakkal, szenzorokkal és drónokkal fognak védeni egy ezer hektáros fenyőerdőt Róma közelében - jelentette be kedden az olasz főváros. A Róma történelmi városközpontjától nagyjából 30 kilométerre található Castel Fusano erdőt gyakran sújtják tüzek a nyári időszakban, esetenként szándékos gyújtogatás miatt.

A Róma polgármestere, Virginia Raggi és a projektet vezető Leonardo nevű repülési és védelmi társaság vezérigazgatója, Alessandro Profumo által ismertetett tervek szerint az erdőt a Copernicus és a PRISMA műholdakkal, valamint drónokkal és szenzorokkal fogják megfigyelni a jövőben, hogy a rendőrség azonnali tájékoztatást kapjon az esetleges tüzekről vagy bűncselekményekről. A projektet az Európai Űrügynökség (ESA) és az Olasz űrügynökség (ASI) fogja finanszírozni - olvasható az MTI közleményében. 

Ez egy próbaprojekt annak demonstrálására, hogy az űrtechnológiák miként képesek javítani a mindennapi életünket

 - mondta Profumo a virtuális sajtótájékoztatón.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
erdő, környezetvédelem, drón, olasz, rendőrség, nyár, tájékoztatás, róma, bűncselekmény, projekt, műhold, szenzor, gyújtogatás, fenyő, repülés, drónhasználat, űrtechnológia,