Most érkezett: ezentúl csak így szállíthat húst Szingapúrba Magyarország

agrarszektor.hu2021. április 16. 11:00

Magyarország ezentúl minden eddiginél kedvezőbb feltételek mellett szállíthat sertéshúst és hústerméket Szingapúrba, a hazai előállítóknak, az általánosan érvényes előírásokon túl, semmilyen többlet követelményt nem kell teljesíteniük az exporthoz - mondta Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára. Így a harmadik országok között kifejezetten enyhének számító kritériumrendszernek köszönhetően számottevően emelkedhet az ázsiai államba kivitt hazai áruk mennyisége.

Révbe ért az a csaknem egy éves tárgyalássorozat, amelyet Magyarország szingapúri nagykövetségével szoros együttműködésben indított az Agrárminisztérium - írja közleményében az agrártárca. Az elmúlt évek hazai állategészségügyi intézkedései alapján a szingapúri társhatóság elfogadta egy új feltételrendszer felállítását, olyannyira, hogy az Agrárminisztérium szakemberei által tett javaslatokon túl semmilyen többlet előírást sem fogalmaztak meg a magyar előállítók számára.

Az új feltételek értelmében a jelenlegi EU-s, valamint magyar jogszabályoknak való megfelelés egyben a szingapúri követelmények teljesítését is jelenti. Így például a sikeres szakpolitikai és gazdaságdiplomáciai egyeztetéseknek köszönhetően több korábbi kiegészítő vizsgálat és vérvételi kötelezettség is megszűnt a sertéshúst és hústerméket előállítók számára.

Az államtitkár kiemelte, a példátlan engedményekkel elfogadott új kritériumrendszer nemcsak a hazai állategészségügy és az ott dolgozó szakemberek, de az egész ország számára jelentős elismerés. A megállapodás egyúttal - a szingapúri mellett - a teljes délkelet-ázsiai régióba irányuló exporttevékenységnek is új lendületet adhat. A szingapúri exportlehetőség iránt érdeklődő cégek a további információkról a területileg illetékes járási hivatalban tájékozódhatnak.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
hús, export, jogszabály, sertéshús, húsexport, tárgyalás, feltétel, szingapúr, előírás, előállító, kritérium,