Drasztikus áremelkedés jön Magyarországon: akár 25 százalékkal is drágulhat a hús

agrarszektor.hu2021. április 19. 09:45

Hosszú válságot is okozhat a takarmányárak nagyságrendileg 30 százalékos emelkedése, amit a termelők a termékeik árában is szeretnének érvényesíteni. Azonban, egyes szektorok sincsenek könnyű helyzetben, a koronavírus-járvány pedig tovább nehezítette a körülményeket.

Miután a termelési költségek mintegy kétharmadát teszi ki a takarmány, 20-25 százalékos költségnövekedést eredményezett az élőállat és állati termékek piacán - mondta dr. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke. Ezt előbb-utóbb át kell terhelni a kiskereskedelemre, amely valószínűleg majd a fogyasztói árakban is változást fog okozni - olvasható a Magyar Mezőgazdaság honlapján. 

A szakember hozzátette, hogy ez egy nehéz és küzdelmes folyamat lesz, aminek a termékpálya függvényében még csak az elején-közepén tartunk. Kiemelte, hogy a hazai állati termékelőállítás és állattenyésztés takarmányszükségletének biztosítása nemzetbiztonsági kérdés. Éppen ezért, nagyobb figyelmet kell szentelni a jövőben a fizikai készletekre is. Egy ilyen biztonsági készlet folyamatos "karbantartása" és rendelkezésre állása megoldaná ezt a problémát.

A termelők számára egyelőre egyetlen megoldás van: aki túl akar élni, annak ezeket a költségnövekedéseket be kell építenie a termékei árába

- mondta dr. Csorbai Attila. 

Ez azonban nem megy egyik napról a másikra, fel kell rá készíteni a kereskedelmi láncokat és a fogyasztókat is. A tavalyi évben a baromfiágazatot több minden is megtépázta, többek között a takarmányárak globális emelkedése, a madárinfluenza és a pandémia is. A sok probléma ellenére azonban a csirkeállomány növekedett - ez részben a hazai fogyasztás emelkedésének köszönhető, hiszen a tojás mellett a csirke a családok mindennapi fogyasztásába épült. 

Sok minden fog múlni a HORECA - szálloda, étterem, kávézó - szektor újraindulásán is. Jelentősen kevesebb hús, tojás és libamáj fogyott, de a baromfiágazat is megszenvedte a HORECA-piac bezárását. A szaktárca biztosítani tudott 25 milliárd forintot a mezőgazdasági és élelmiszeripari szereplők számára, amelyből a baromfitermelők mintegy 4 milliárd forintban részesülhettek. A munkaerő-piac egyes szektorait is átrendezte a pandémia, például a vendéglátásból kiesett munkaerő máshol jelent meg, azonban ez sem segített az állattenyésztésen. 

A BTT elnöke szerint a gazdaságok vagy kiváltják az élőmunkát, vagy a meglévő munkaerő-állományhoz igazítják a termelésüket. A technológia fejlesztése lehet a helyes út, mert így lehet hatékony és versenyképes cégeket, illetve ágazatot építeni.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
állattenyésztés, takarmány, tojás, mezőgazdaság, munkaerő, csirke, étterem, válság, gazdaság, fejlesztés, technológia, fogyasztó, csökkenés, termelés, baromfiágazat, termelők, takarmányár, szálloda, vendéglátás, koronavírus-járvány, kereskedelmi-lánc, pandémia,