Új elnök a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének élén

MTI2021. április 19. 16:00

Kenyeres Sándor termelőt, a Nyírségi Dohánytermelői Csoport Kft. ügyvezető igazgatóját választotta a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége (Madosz) elnökének a szervezet küldöttgyűlése - tette közzé honlapján hétfőn a szövetség.

Az új elnök Bényei Illést váltja a tisztségben, aki több mint huszonegy évig állt a testület élén. Kenyeres Sándor a Madosz oldalán megjelent köszöntőjében azt írta, az Európai Unióban nemrég elkezdődött új közös agrárpolitikai ciklus nehéz időszak elé állítja a két hazai felvásárló társaság közel 700 dohánytermelőjét, valamint a mintegy 10-12 ezer dolgozónak megélhetést biztosító hazai dohányágazatot.

A támogatások feltételrendszerében eltolódás várható a környezetvédelem a környezettudatosság és a fenntarthatóság irányába, az új szabályozásnak való megfelelés jelentős kihívás elé állítja az ágazat szereplőit, aminek meg kell felelniük - fogalmazott Kenyeres Sándor. Emlékeztetett, néhány évvel ezelőtt indult el a Fenntartható dohánytermesztés program, amely alapfeltétele a dohánytermesztés hosszú távú fennmaradásának.

Ezen a területen együtt kell működni az elsődleges feldolgozókkal, hogy továbbra is biztosítani lehessen a dohánytermelés jövedelmezőségét

- tette hozzá Kenyeres Sándor.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
európai-unió, fenntarthatóság, madosz, dohánytermelés, elnök, magyar-dohánytermelők-országos-szövetsége, kihívás, dohánytermesztés, dohánytermelő,