Kétmillió fecske hiányzik Magyarországról, és ennek az ember az oka - mondta az InfoRádiónak Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület (MME) szóvivője. Pedig ezek a madarak évente kétezer tonna kártevő rovartól szabadítanának meg bennünket. A szakember szerint a fecskepusztulás oka az élelmiszer-pazarlást kiszolgáló nagyüzemi mezőgazdaság, a globális klímaváltozás, a nem korszerű vegyszerrel végzett szúnyoggyérítés, és az, hogy sokan még ma is leverik a fecskefészkeket. Ugyanakkor a szakember úgy látja, hogy a felvilágosító kampányok hatására a fecskefészek-leverések száma több mint ötven százalékkal csökkent az elmúlt tíz évben.
Az épületeinken fészket építő molnár fecske és füsti fecske, valamint a partfalakon kolóniákat alkotó parti fecske egyedszáma 2000 és 2010 között 62 százalékkal csökkent Magyarországon - mondta Orbán Zoltán. Az MME szóvivője elárulta, hogy ezt a trendet a médiával és a lakossággal együttműködve sikerült megállítani, de megfordítani nem.
Augusztusonként kétmillióval kevesebb fecske van itthon, mint volt két évtizeddel ezelőtt, és mivel egyedenként legalább egy kilogramm rovart fogyasztanak, kétezer tonna marad a nyakunkon. A fecskék specialisták, csak repülő rovarra vadásznak - mondta a szóvivő. Az időjárás számukra a legjelentősebb állományszabályozó tényező. "A klímaváltozás hatására nem húsz-harminc-ötven évente van egy ilyen negatív periódus, hanem két-három évente, és kisebb rossz hatások egész évben érik őket" - hívta fel a figyelmet az élelmiszerpazarlást kiszolgáló nagyüzemi mezőgazdaság mellett a másik nagy veszélyforrásra Orbán Zoltán.
De nem értünk a fecskéket veszélyeztető tényezők sorának végére. Orbán Zoltán szerint Nyugat-Európában ez nem érvényesül, nálunk viszont óriási károkat okoz: az elképesztően rosszul végzett szúnyoggyérítés, ami 98 százalékban kémiai idegmérgekkel történik. Ezzel az a baj, hogy minden rovart elpusztít. Száz elpusztított rovarból kettő szúnyog - magyarázta a szakértő.
A parti fecskéknél az élőhelyvesztés már a folyószabályozásokkal elkezdődött. Ma már csak a Tisza Tokajtól északra lévő szakaszára jellemzőek a számukra létfontosságú leszakadó partfalak, így a szárazföldre voltak kénytelenek behúzódni ezek a madarak, homokbányákba, esetenként munkagödrökbe.
