Rendhagyó módon próbálják megóvni a méheket a magyar kutatók

agrarszektor.hu2021. május 5. 12:15

Rendhagyó kísérlettel egészíti ki idén a méhek védelmében évek óta zajló közös munkát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME). A kutatás során a szakemberek a gombaellenes hatóanyagok együttes használatának méhekre gyakorolt hatását vizsgálják. A kísérlet fontos kiegészítése a beporzó rovarok érdekében végzett szakmai munkának, ugyanis segítségével eddig nem ismert kockázatokra derülhet fény.

Hosszú évek óta tart az OMME és a Nébih együttműködése a beporzó rovarok - különösen a házi méhek - védelmében, amely így a méhészek munkáját és a sikeres növénytermesztést egyaránt segíti - írja a Nébih. Az együttműködés egyik állandó eleme, hogy a Nébih laboratóriumi hátterével és ökotoxikológiai szakembereinek közreműködésével értékeli az OMME környezetellenőrző monitoring programját. A felmérés során a hivatal munkatársi a megfelelő és méhkímélő növényvédelem hatását mérik. Ehhez több mint 350 hatóanyagra vizsgálják a növényi mintákat és a méhészeti termékeket, majd az eredményeket kiértékelik.

Az idei évben kiemelt jelentőséget ad a közös munkának az illegális növényvédelmi kezelések hatékony feltárása és a szükséges intézkedések gyors megtétele. A OMME közreműködésével - a méhészek jelzései és segítsége alapján - több esetben is időben meg tudta tenni a méhvédelmi intézkedéseket a hatóság.

A közös munka idén egy kísérlettel is kiegészül. Ennek során a méhekben talált, önmagukban nem veszélyes gombaellenes hatóanyagok együttes hatását vizsgálják a Nébih szakemberei. A megfelelő minőségbiztosítási feltételek mellett zajló kísérlet indokolt esetben lehetőséget ad az azonnali beavatkozásra is. Amennyiben a szerek kombinációja kimutatható veszélyt jelent a beporzók számára, a Nébih haladéktalanul módosíthatja az engedélyeket. Emellett a hatóság és az OMME közösen hívhatja fel az agrár szakemberek figyelmét az eddig nem ismert kockázatokra és megoldást is tud javasolni a méhekre veszélyes vegyszer kombinációk elkerülésére.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
növénytermesztés, méh, növényvédelem, nemzeti-Élelmiszerlánc-biztonsági-hivatal, méhész, országos-magyar-méhészeti-egyesület, beporzó, méhvédelem,