Újabb mínuszok jönnek: esővel és széllel tör be a hidegfront az országba

MTI2021. május 6. 18:00

Többfelé esőt hoz a hidegfront, amelynek hatására hajnalban néhol ismét előfordulhatnak mínuszok is. Kezdetben 15 fok körüli csúcsértékek várhatók, a front átvonultával viszont ismét melegszik az idő, vasárnap már sok napsütés és 20-24 Celsius-fok lesz a jellemző - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) országos, középtávú előrejelzéséből.

Pénteken hidegfront vonul át, így estig alapvetően borult idő várható többfelé esővel, záporral. Elsősorban a Dunántúl délnyugati részein valószínű több csapadék. Délután többfelé erős, Sopron és Mosonmagyaróvár körül egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. Késő estétől északnyugat felől gyors ütemben kiderül az ég. Hajnalban többnyire 6-11 fok lesz. Délután általában 13-18 fokig melegszik a levegő, a tartósabban csapadékos délnyugati tájakon azonban ennél kissé hűvösebb is lehet, míg reggel, kora délelőtt a déli határ mentén néhol 18 fok fölötti csúcsérték is előfordulhat.

Szombaton a hidegfront felhőzete hajnalra a déli határvidéket is elhagyja. Napközben jobbára derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Főként az ország északkeleti harmadán, negyedén fordulhat elő néhol záporeső. A leghidegebb órákban általában 2-8 fok várható, azonban a fagyzugos, szélcsendes helyeken akár mínusz 2 fokot is mérhetnek. Napközben 14-19 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap sok napsütés várható, csapadék nem lesz. A szél több helyen megélénkül, a Kisalföldön meg is erősödhet. Hajnalban általában 2-8, a fagyzugos, szélcsendes helyeken azonban mínusz 2 fokig is hűlhet a levegő. A délutáni csúcsértékek 20 és 24 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
eső, időjárás, előrejelzés, zápor, országos-meteorológiai-szolgálat, hidegfront, napsütés, széllökés, mínusz, vasárnap, péntek, szombat,