Fogathajtók csaptak össze egymással Mezőhegyesen: ők lettek a legjobbak

agrarszektor.hu2021. május 10. 12:15

Idén is megrendezték Mezőhegyesen a Nemzeti Fogathajtó Versenyt. A 2021. május 6-ától 9-éig között tartó versengésen hazai lovasok mellett a szomszédos országok képviselői is bemutatták a tudásukat. A többnapos rendezvény csak védettségi igazolvánnyal volt látogatható.

Magyarországon a lovaskultúra, lovassport a mai napig jelentős szerepet tölt be az ország hagyományainak sorában. A koronavírus-járvány a lovassport rendezvényeket is átszabta, háttérbe szorultak az eddig rendszeresen megrendezett versenyek is - írta meg HelloVidék. De most májusban végre elstartolt a szezon: a lovassportok szerelmesei számára várva várt fogathajtó versennyel. Mezőhegyesen, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. pályáján rendezték meg május 6-a és 9-e között az idei Nemzeti Fogathajtó Versenyt. Az istállókba május 3-ától kezdve lehetett behajtani, a versenyzőknek a helyüket elfoglalni, a versenynapok pedig 6-án, csütörtökön startoltak el.

A vasárnapig tartó megmérettetésen a hazai lovasok mellett osztrák, cseh és romániai hajtók is bemutatták tudásukat: a futamokon tizenkilenc négyes fogat, harminckét kettes fogat, valamint egyes fogatok és pónifogatok vettek részt. A versenyt a sportrendezvényekre vonatkozó szabályváltozásoknak köszönhetően csak a hatóságilag kiállított védettségi igazolvánnyal rendelkező személyek látogathatták.

A Fogathajtó Szakbizottság Facebook-oldalán megjelent eredmények szerint a pénteki első versenynapon, május 7-én Lázár Zoltán nyerte meg a díjhajtást a négyesfogathajtók mezőnyében. A többszörös világbajnok fogathajtó 39.01 hibapontos programjával előzte meg a vecsési világbajnok Dobrovitz Józsefet (44.12 hibapont) és a versenyszámot harmadik helyen záró Papp Jánost, aki a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság saját tenyésztésű lovaival indult a versenyen.

A HelloVidék legfrissebb beszámolója szerint május 8-án, szombaton zajlott a CAN országos fogathajtó verseny maraton versenyszáma. A kettesfogathajtó-versenyt Szabó Roland nyerte meg, a négyesfogathajtást pedig Dobrovitz József. Ezzel összetettben ő indulhatott az első helyről a vasárnapi záró versenyszámban, az akadályhajtásban.

Vasárnap a CAN országos fogathajtó verseny akadályhajtó versenyszáma zajlott. Az egyesfogathajtó-verseny élén Kun Andrea végzett, a póni kettesfogathajtó-verseny kategóriagyőztese pedig Aszódi Richárd lett. A versenyszámok összetett eredményének győztesei: négyesfogathajtó-verseny győztese Dobrovitz József, a kettesfogathajtó-verseny összetett győztese Farkas László lett. A verseny eredményei részletesen ezen az oldalon tekinthetők meg.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
verseny, eredmények, , tangazdaság, nemzeti-ménesbirtok, nemzeti-ménesbirtok-és-tangazdaság-zrt., lovassport, felkészülés, lovas-program,