Milliárdos támogatást kapott a magyar élelmiszeripar: ez a három cég járt jól

MTI2021. május 11. 15:45

A Gazdaság-újraindítási akcióterv keretében három élelmiszeripari cég 2,6 milliárd forintos beruházásához 1,5 milliárd forinttal járul hozzá a kormány a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) még szabad forrásaiból - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a támogatási szerződések aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.

A kormány tavaly több mint 4000 milliárd forintot fordított beruházások támogatására, idén 6172 milliárd forintot, jövőre pedig 7308 milliárd forintot szánnak gazdaság-újraindítási célokra - ismertette. Varga Mihály tájékoztatása szerint a Félegyházi Tej Kft. 820 millió forintos beruházását, a Márka Üdítőgyártó közel egymilliárd forintos beruházását, illetve az édességeket gyártó U és U Kft. több mint 830 millió forintos beruházását egyenként 500 millió forinttal támogatja a kormány. A vállalkozások a Ginop élelmiszeripari beruházásokat támogató, az első negyedévben meghirdetett pályázat első három nyertesei.

Varga Mihály elmondta: a magyar válságkezeléshez illeszkedő lépés, hogy a Ginop forrásait a megváltozott gazdasági helyzethez igazították. A Ginop a 2014-2020 közötti uniós fejlesztéspolitikai időszak legnagyobb operatív programja, összesen 3000 milliárd forinttal segíti a kis- és közepes vállalkozásokat - emlékeztetett.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, beruházás, élelmiszer, tej, élelmiszeripar, ginop, édesség, üdítő, válságkezelés, varga mihály miniszter,