Ez már biztos: brutális ára lesz az étolajnak, a mostani drágulás csak a kezdet

agrarszektor.hu2021. május 14. 12:15

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb inflációs statisztikája alapján áprilisban 5,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az előző évhez képest. Az élelmiszerek árai most átlagosan csak 2,4 százalékkal emelkedtek, ezen belül azonban az étolajé kiugróan, 22,8 százalékkal nőtt.

Már hónapok óta hasonló növekedésről ad számot a KSH. Az egyes termékek és szolgáltatások havi átlagárait átböngészve az látszik, hogy míg tavaly februárban még 481 forint volt a napraforgó étolaj fogyasztói átlagára, utána hónapról hónapra emelkedett, és idén februárra már elérte a 635 forintot (ez most a legfrissebb adat). A termelői árak is tavaly az év eleje után kezdtek el emelkedni, januárban még csak 110,7 forint volt a napraforgómag kilója átlagban, aztán idén januárra már 153,3 forintra nőtt - írta meg a 24.hu.

Raskó György agrárközgazdász szerint a hirtelen és jelentős áremelkedés mögött az áll, hogy nagyon megnőtt az olajos magvak iránti kereslet, elsősorban Kína és Irán nagy tételű vásárlásai miatt, ami érezhetően felfelé nyomja a termelői árakat. A kínai keresletet pedig az fűtötte, hogy gőzerővel próbálják talpra állítani sertésüzletágukat.

Az afrikai sertéspestis miatt a kínai sertésállomány mintegy felét ki kellett irtani, és most elképesztő tempóban növelik az állományukat, igyekeznek felhozni a korábbi szintre. Ez hatalmas nyomást jelent a piacra, hiszen Kína egymaga több sertést nevelt korábban, mint a világ többi országa, nagyságrendileg 500 millió állatot. Összehasonlításul: a magyar sertésállomány nem éri el a 3 milliót. Az intenzív kínai sertésállomány-növelés óriási keresletet támaszt a szójadarára, ami felfelé húzza nemcsak a szója, hanem a napraforgó és a repce árát is. Egyébként rengeteget vásárolnak szójaolajból és napraforgóolajból is, ami szintén árfelhajtó hatású.

A mezőgazdasági termények árát ma már a globális tőzsdei árak határozzák meg Magyarországon is - az agrárközgazdász szerint a termelői árak csúcson vagy csúcs közelében vannak szójából, napraforgóból is, a világpiaci árakban további emelkedés nem, inkább stagnálás várható. Raskó György úgy véli, az árak visszarendeződése függhet attól, hogy Brazíliában és Argentínában milyen és mennyi lesz az új termés. Úgy tudja, a két országban jelentősen növelik a vetésterületeket, ami hozhat majd visszarendeződést az árakban idővel.

A 24.hu piaci információi szerint a termelők rekord jó árat kaphatnak idén, az új repcére tonnánként 175 ezer forintos, az új napraforgóra 165 ezer forintos lekötések vannak. Ehhez a rekordárhoz hozzájárul az is, hogy a világ legnagyobb napraforgó-termelője, Ukrajna már nem értékesít Európába, csak Kínába. A portál a termelőktől úgy tudja, idén 650 ezer hektáron vetettek napraforgót, az utolsó 1-2% vetése van már csak hátra. Ez némi növekedést jelent, hiszen tavaly 613 ezer hektárról takarítottak be a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) adatai szerint. Repcét idén 280-290 ezer hektárra vetettek, az ültetvények átlagosan viselték a telet, de voltak fagykárok is.

Magyarország sokkal több napraforgót és repcét termel, mint amennyire szüksége van, így a termésből jelentős mennyiségeket exportál. Raskó György megemlítette, például a martfűi gyár is óriási exportot bonyolít. Magyarországon is van dízelolajgyártás (többnyire repcéből), bioetanol-gyártás (kukoricából), vagyis jelentős az ipari felhasználás. És mivel a világpiaci ár hatása közvetlenül érvényesül, ha a megnövekedett kínai kereslet felnyomja az árakat, az nálunk is rögtön érződik. Ha a nyersolaj ára drágul, az is felhúzza a növényi olajok, illetve az etanol, biodízel árát, függetlenül attól, hogy a lakossági kereslet mekkora, mert az ipari kereslet rugalmatlan. Ha a forint gyengül, az ugyancsak árfelhajtó tényező Magyarországon.

Raskó György úgy tudja, a vetésterület bővült, szerinte idén rekordközeli termés várható, de borítékolta, hogy az árakon ez nem fog meglátszani. Úgy tudja, soha ennyit nem fizettek még a termelőknek a napraforgóért és repcéért, mint mostanában - erre is gondolt, amikor azt mondta, hogy csúcson vannak a termelői árak. Hiába bosszantó, a szakértők levezetése alapján úgy tűnik, kivédhetetlen, hogy a növényi olajból készült élelmiszereknél az alapanyag-drágulás miatt tovább nőjenek az árak. Ezek szerint jövőre várhatóan még drágábban fogjuk megvenni az üzletekben a drága alapanyagból készített étolajat és margarint.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
repce, sertéságazat, élelmiszer, napraforgó, kína, bioetanol, olaj, nyersolaj, szója, áremelkedés, drágulás, növekedés, étolaj, sertésállomány, afrikai-sertéspestis, kereslet, napraforgóolaj, dízel,