Beütött a barackkatasztrófa: évtizedek óta nem látott hiány lehet idén a gyümölcsből

Beütött a barackkatasztrófa: évtizedek óta nem látott hiány lehet idén a gyümölcsből

agrarszektor.hu
A medFEL 2021. május 25-én tartott webinárján került ismertetésre az európai őszibarack és nektarin termésbecslés, mely a négy vezető termelő tagállam, Franciaország, Görögország, Spanyolország és Olaszország adatain alapul. A jelek szerint a 2021. évi szezon termése az ültetvényekben rejlő potenciáltól, valamint az előző évek mennyiségeitől is lényegesen kevesebb lesz, ezért biztos, hogy piaci hiányhelyzetre kell felkészülnie Európának, annak minden hatásával együtt.

A szektor már így is kihívásokkal küzd, a 2020. évet pedig a COVID-19 járvány is terhelte. A 2021. év várhatóan az elmúlt 30 év leggyengébb termését hozza majd. A 2015-2019 időszak 2,9 millió tonnát meghaladó átlagához képest lényegesen kevesebb termésre számít az ágazat, ami az előzetes becslések összesítése alapján az 1,9 millió tonnát sem éri majd el (Megj.: őszibarack, nektarin, laposbarack összesen.) Ez még a 2020. évi gyengének mondható 2,2 millió tonnához képest is lényeges kiesés - írja a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Az idei szezon előzetes, becsült adatai alapján az EU vezető termelői által előállított mennyiség 1988. óta a legkisebb lehet.

Nevezzen a 2021-es Portfolio Agrárdíjakra!

Idén év végén decemberben is kiosztja a Portfolio Csoport a Portfolio Agrárdíjakat az Agrárszektor 2021 Konferencián. Ebben az évben nyolc kategóriában díjazzuk a hazai agrárgazdaság legjobbjait és a legkiemelkedőbb agrárgazdasági teljesítményeket.

A Portfolio az érdeklődéseket az agrarszektordijak@portfolio.hu e-mail címen fogadja 2021. június 30-ig.

A várakozások szerint a frisspiaci őszibarack mennyisége 17,4%-kal maradhat el az előző évtől átlagtól, ez 767 000 tonna idei termést jelent. A két meghatározó termelő Spanyolország és Olaszország, a két tagállam adja a teljes európai őszibaracktermés mennyiségének 80%-át. A mennyiségi csökkenés arányai változóak, Spanyolországban 19%, Olaszországban 39%, Franciaországban és Görögországban 45% is lehet majd a többéves átlaghoz képest.

Laposbarackot minden jelentősebb termelő tagállamban termesztenek, de a volumenek általában nem jelentősek. Egyedül Spanyolországban van számottevő termelés ebből a típusból. Itt az idén 226 300 tonna lehet a mennyiség az előzetes becslések alapján.

Idén az európai nektarintermés felét Spanyolország adja majd, Olaszország 38%-kal járul hozzá, Franciaország és Görögország pedig osztozik a fennmaradó 12%-on. A mennyiség 883 000 tonna körül lehet majd, ami 14%-kal marad el az előző évtől és 40 %-kal a sokéves átlagtól. A 2015-2019 évek átlagához képest a spanyol termelés visszaesése 27% körüli lehet, Olaszországban 49%, Franciaországban 39%, Görögországban pedig 50% lehet a kiesés mértéke.

Az ipari barack (gumibarack vagy pavia) mennyisége több, mint 27%-kal lehet kevesebb, mint az előző évben és a 2015-2019 évek átlagához képest is körülbelül ekkora mértékű a visszaesés. Az áprilisi fagyok az EU meghatározó ipari őszibarack termelőjét, Görögországot súlyosan érintették. Az idei várható termés a becslések alapján 200 000 tonna körüli, ami csak a fele egy átlagos évben betakarítottnak és 2003 óta a legkisebb mennyiség. A termelők és a görög konzervipar már javában vitázik a mennyiségeken és az árakon, a bizonytalan helyzetben egyelőre semmiben nincs egyetértés. Az biztos, hogy a termelés nem fogja tudni fedezni az ipar átlagosan 400 ezer tonnás alapanyagigényét. A hiányhelyzetet a konzervgyártók és a püréfeldolgozók egyaránt érezni fogják. A spanyol ipari őszibarack termésmennyisége az elmúlt 6 év átlagához hasonlóan alakulhat, így itt nem igazán tapasztalható iparági feszültség. A 285 000 tonnás várakozás a teljes idei EU ipari őszibaracktermés 52%-át jelentené. Az olasz termést 55 ezer tonna körüli becsülik, ami kicsit több, mint a tavalyi, de még mindig 31%-kal marad el a 2015-2019 évek átlagától. A terméskiesés minden lényegi termőrégiót érintett és összességében 36%-os csökkenést jelent a 2015-2019 évek átlagához képest. A pavia típus termésmennyisége is elmarad a sokéves 750 ezer tonna körüli átlagtól, az ágazat idén 540 ezer tonna körüli mennyiségre számít. Így a négy vezető termelő tagállam összesített termésmennyisége (őszibarack, nektarin, laposbarack, pavia) 2,4 millió tonna körül alakulhat majd.

Görögország

A 2020. évben 690 000 tonna volt a teljes termésmennyiség (185 000 tonna őszibarack, 105 000 tonna nektarin és 400 000 tonna pavia), ami elmarad az átlagos évek eredményétől. A kiesést főképp a szezon első felében bekövetkezett heves esőzések okozták. Ennek ellenére a 2020. évi szezont az őszibarack termelők nagyon pozitívan értékelték, mivel a vevők jó árat voltak hajlandóak fizetni az termésért. A nektarinnál is hasonló volt a helyzet. Az idei évre 360 000 ezer tonnáról szólnak az előzetes becslések. Ebből 110 000 tonna körüli várható az őszibarack, ami majdnem a fele egy normál évi mennyiségnek; 50 000 tonna körüli a nektarin, ami egy átlagos évben 120-130 ezer tonna között van. Ez az előző évhez képest 45%-os, a 2015-2019 időszakhoz képest pedig 47%-os csökkenés. A pavia (gumibarack) mennyiségét 200 000 tonnára becsülik az iparági szereplők, a 2020-hoz képest 50%, a 2015-2019 időszak átlagához képest pedig 46% csökkenést jelent.

Franciaország

Már a 2020. évi szezont is a rossz időjárás jellemezte és határozta meg eredményeit, előbb a tavaszi fagyok, majd a heves esőzések okoztak problémákat. Ennek ellenére a betakarítás 15 nappal korábban kezdődött, mint szokásos, amit a kereskedők lassan reagáltak le, így a piac döcögősen indult. Június elejére a helyzet rendeződött, végül pozitívan zárult a szezon. A gumibarackkal (pavia) együtt összesen 180 000 ezer tonna termést takarítottak be a francia termelők, ami 11%-kal volt kevesebb a 2019. évi mennyiségnél. A 2021. év még az előzőnél is rosszabbul indult, különösen az április fagyok okoztak nagy károkat az ültetvényekben. A Rhône-völgyét, Languedoc-Roussillon-t és a PACA régiót érintették leginkább a fagyok, itt a hőmérséklet -7°C alá süllyedt. A 2021. évi termést illetően a becslések 115 000 tonnáról szólnak, ami 34%-kal marad el az előző évitől és 42%-kal kevesebb, mint a 2015-2019 időszak átlaga.

Olaszország

2020-ban a márciusi és április eleji fagyok voltak negatív hatással a termésre. Az északi termőrégiókban különösen nagy mértékű voltak a károk, de az ország közép-déli, az Adriai-tenger partvidékén fekvő területeken is komoly kieséseket okoztak. A fagyok történelmi alacsony termésmennyiséget eredményeztek, a 750 000 tonnás termés 35%-kal maradt el az előző évi mennyiségtől (a potenciálisan megtermelhető mennyiség pedig 1,2 millió tonna). A legnagyobb visszaesés a fagyok által leginkább érintett Emilia-Romagna régióban következett be, itt közel 75%-os volt a terméskiesés. A betakarítás a megszokottnál sokkal korábban befejeződött, így a szezon második felében hiányhelyzet alakult ki az őszbarack és a nektarin piacán. Az augusztus-szeptemberi ellátási problémák mind a belföldi, mind az export piacokon éreztették hatásukat. Exportra csak a szokásos mennyiség fele jutott, és hiába alakultak ki magasabb árak, ezek nem kompenzálták a terméskieséből adódó veszteségeket.

A fagyok az idei évben sem kímélték az ültetvényeket, mind az északi, mind a déli országrészben lévő ültetvényekben következtek be fagykárok. Az előzetes becslések szerint az idei olasz őszibarack- és nektarintermés mennyiségét 667 000 tonnára teszik az ágazati szereplők. Ez 11%-kal kevesebb az egyébként igen gyenge eredménnyel zárult 2020. évinél, és 45%-kal marad el a 2015-2019 időszak átlagától. A 11% nem tűnik soknak, de nem szabad elfelejteni, hogy a 2020-as a gyenge termésmennyiségek szempontjából volt ''rekord'' év.

Spanyolország

2020-ban az őszibarack, nektarin és laposbarack összes mennyisége éppen csak hogy meghaladta az 1 millió tonnát, ez az előző évihez képest 18%-os csökkenést jelentett. A termőterületek túlnyomó része fagy- és jégkárokat szenvedett. A kiesés mind a belföldi, mind az export piacokon növelte az árakat, és bár a kivitel mennyiségében kevesebb volt, mint 2019-ben, az árak növekedésének köszönhetően a 2020. évi export értékében növekedett. A termőterület évről évre csökken, a 10 évvel ezelőttihez képest 15%-os a csökkenés. Ennek oka a piac orosz embargó okozta zsugorodása, a túlkínálat és az ennek következtében kialakuló alacsony árak. Spanyol szakértők szükséges a belföldi fogyasztás felfuttatása, hogy a termelés további csökkenését elkerüljék.

A 2021. évi spanyol termés még ennél is kevesebb lesz a várakozások szerint, bár jól indult a virágzás, a tavaszi fagyok komoly károkat okoztak. A fagyok okozta kiesés az általános termőterület-csökkenéssel együtt idén várhatóan 7%-os csökkenést fog okozni az előző évhez képest, és 25%-kal maradhat el a termésmennyiség a 2015-2019 időszak átlagától. A várakozások szerint a spanyol termelők 930 000 tonna körüli termést takaríthatnak be idén. A pavia (gumibarack) mennyiségét 285 000 tonnára taksálják az iparági szereplők, ami 2020-hoz képest 3%, a többéves átlaghoz képest pedig 4% csökkenést jelent. A március második felében érkező fagyhullám több, mint 16 ezer hektár ültetvényt érintett, ebből 6 ezer hektárt Aragóniában, 5 ezer hektárt Katalóniában és 3 ezer hektárt Murciában. A spanyol Mezőgazdasági Biztosítók Nemzeti Szövetsége jelentése szerint a károk mértéke nagyon különböző volt, fekvéstől és egyéb mikroklímát befolyásoló tényezőktől, valamint a védekezés módjától és megvalósításától függően, egyes területeken elérte a 100%-ot.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?