Óriási pályázati dömping jön a magyar agráriumban

agrarszektor.hu2021. június 8. 09:45

A tavaszi fagyok, a sok csapadék, és a későn jött felmelegedés komoly problémákat okoztak idén a termelőknek. Ha ez nem lenne elegendő, a takarmányárak növekedése és a csomagolóanyagok drágulása is rengeteg fejtörést okozhat a gazdáknak, mindezek hatása pedig az élelmiszerárakban is jócskán meglátszódhat - mondta az Agrárszektornak Harnóczi György, az OTP Agrár főosztályvezetője. Kiemelte, azt azonban még nem lehet megmondani, hogy mindezek például a sertés- vagy a baromfihús, esetleg a tej árára pontosan mekkora hatással lesznek. A szakemberrel arról is beszélgettünk, miként tud segíteni a mezőgazdasági és élelmiszeripari támogatások lehívásában az OTP Agrár.

Komoly károkat okoztak idén a fagyok a korán virágzó gyümölcsfajoknál, így már az is biztos, hogy kajsziból és őszibarackból várható a legnagyobb terméskiesés - tájékoztatta az Agrárszektort Harnóczi György. Hozzátette: azt is fontos megjegyezni, hogy a kár mértéke jelentős szórást mutat, aminek részben az az oka, hogy a fajtához és a termőhelyi adottságokhoz szakszerűen megválasztott aktív fagyvédelemmel a fagykárok jelentősen mérsékelhetők.

Erre minden partnerünk figyelmét fel is hívjuk, ha egy új ültetvény kialakításnak tervével, esetleg a korszerűsítés szándékával fordulnak hozzánk.

A csapadékkal is meggyűlt a baja a gazdálkodóknak az év első felében. Egy szerencsi gazdaság vezetőjének elmondása szerint például náluk 10 éve nem volt akkora belvíz, mint most, de Mezőhegyesen sem panaszkodtak csapadékhiányra a termelők - tudtuk meg a főosztályvezetőtől. Kiemelte, nagy volt a különbség az egyes országrészek között, hiszen kétségtelenül vannak aszályos vidékek is, ahol partnereiknek a víztakarékos öntözési rendszerek kialakítását szokták javasolni.

Ha az előbbiek következményét vizsgáljuk a gyümölcspiacon, kétségkívül szűkebb lesz a hazai termesztésű kínálat és ennek a friss fogyasztású gyümölcsök esetében áremelkedés lehet a hatása. Habár a külkereskedelem a mai ellátási láncokban jelentős árutömegeket képes megmozgatni, amelynek összességében árkiegyenlítő hatása van. Ez jó hír a fogyasztónak, a termelők pedig ilyen esetben a Mezőgazdasági Kockázatkezelési Rendszertől remélhetnek segítséget, amely tavaly kibővült a krízisbiztosítással.  

A szélsőséges időjárás mellett a takarmányárak növekedése is megnehezíti a gazdák dolgát, és habár a szakemberek szerint hamarosan stagnálás áll be az árakban, az eredeti szintre minden bizonnyal már nem fognak visszaesni, ráadásul mindez valószínűleg az élelmiszerárakban is meglátszódik majd. Harnóczi György szerint, ha csak azzal számolunk, hogy április utolsó hetében a takarmánybúza tonnánkénti ára csaknem 40 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, a kukorica pedig több mint 60 százalékkal, elkerülhetetlen, hogy mindez az élelmiszerárakra is hatással legyen. Hozzátette, azt azonban még nem lehet megmondani, hogy mindez a sertés- vagy a baromfihús, esetleg a tej árára pontosan mekkora hatással lehet, hiszen a piacon is múlik, hogy például tudják-e érvényesíteni az áremelkedést a termékpálya különböző szereplői, illetve mennyire tolerálják mindezt a fogyasztók.

Sokan emlékezhetnek még, hogy 10-12 évvel ezelőtt is voltak hasonlóan magas takarmányárak, ezt érdemes észben tartani, amikor a hosszabb távon gondolkodunk. Több szakértő véli úgy, hogy a mostani árak szintén visszaeshetnek 2-3 év alatt, nekünk pedig finanszírozói oldalról mindig 10-20 éves időszakokat érdemes vizsgálni.

Nemcsak a takarmányárak, de a csomagolóanyagok ára is megnőtt az utóbbi időben, ami annak köszönhető, hogy komoly hiány lépett fel belőlük. Emiatt a drágulás miatt minden érintett termék ára növekedhet bizonyos mértékben. Avilágjárvány hatására jelentősen megnőtt a feldolgozott, csomagolt élelmiszerek iránti kereslet. Részben pont ez okozza a csomagolóanyagok árának növekedését, tehát a késztermékek csomagolás miatti áremelkedése halmozott hatás a piacon. Azt azonban még nem lehet megmondani, hogy ez mekkora mértékű áremelkedést okozhat összességében, pláne, ha a takarmányárak előbb említett emelkedése is drágulást hoz - hangsúlyozta a szakember.

Néhány hete már tart az újranyitás Magyarországon, a szállodák, éttermek és kávézók azonban a lehetőségeiknek megfelelően, különböző ütemezéssel tudnak ismét vendégeket fogadni. Ennek megfelelően, folyamatosan éledhetnek újjá a korábbi beszerzési láncaik is -mondta Harnóczi György. Hozzátette, emellett azt is látni kell, hogy a HORECA-szektornak jobban kitett ágazatok közül - különösen a víziszárnyas-tenyésztőket vagy a borászatokat tekintve - több is nehéz időszakon van túl. Így a korábbi beszállítók esetében kínálati nehézségek is jelentkezhetnek, ami alkalmazkodást követelhet meg a vendéglátóktól: esetleg a kínálat módosítását, vagy új partnerek keresését.

Jelentős keresleti változást az újranyitás várakozásaink szerint nem fog okozni, ám feltehetőleg némileg visszarendeződik a piac - és azon belül az előbb említett értékesítési csatornák - a másfél évvel ezelőtti viszonyok irányába

 - emelte ki.

Folyamatosan jelennek meg az új agrárpályázatok a magyarországi gazdák számára. Áprilisban jelent meg a kertészeti támogatások közül az ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatását célzó kiírás 15 milliárd forintos keretösszeggel, emellett 30 milliárd forintos keretösszeggel már állattartó telepek megújítására is pályázhatnak az érintettek. A májusban megjelent négy felhívás után júniusban még öt új beruházási pályázati felhívást hirdetnek meg, amelyek a precíziós gazdálkodásra történő átállástól az élelmiszeripar fejlesztéséig több kiemelt területet fognak át. Ezek célzott lehetőségeket teremtenek egy XXI. századi technológiai környezet elérésére a kis őstermelőktől egészen a nagyobb élelmiszeripari cégekig - közölte az OTP Agrár főosztályvezetője. Június elején megjelent a kertészeti üzemek megújítását célzó kiírás 50 milliárd forintos kerettel, valamint hamarosan megjelenhet az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésének támogatására készülő pályázati felhívás 200 milliárd forintos kerettel. Ez utóbbira szánta a legnagyobb keretet idén a Vidékfejlesztési Program részeként a szaktárca. Látható tehát, hogy az állattenyésztőknek, a növénytermesztőknek és az élelmiszeripari vállalkozásoknak is érdemes számolniuk az új lehetőségekkel, amelyekből egyre több érkezik, laikusoknak talán nem is könnyű eligazodni közöttük - tájékoztatott a szakember.

Szakértőink ebben, a naprakész információk megszerzésében is segíthetnek partnereinknek. Emellett cégcsoportunk az OTP Hungaro-Projekt szakértelme révén a pályázatok megírásában és benyújtásában is segíthet az érintetteknek

 - tette hozzá Harnóczi György.

Támogatott tartalom! A cikk megjelenését az OTP Agrár támogatta.
Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, takarmány, élelmiszer, gyümölcs, pályázat, baromfi, sertés, időjárás, gyümölcspiac, élelmiszerár, csomagolóanyag, otp-agrár,