Sosem volt még ilyen könnyű a levéltetvek elleni védekezés: ezek a trükkök működnek

Szedlák Levente2021. június 8. 06:00

Ahogy az idő tavasszal - illetve, esetünkben, nyáron - elkezd felmelegedni, a rovarkártevők is megjelennek a kertekben és a földeken. Legnagyobb számban a levéltetvek különböző fajai támadják meg növényeket, amelyeknek egy év alatt akár 10-12 nemzedéke is kialakulhat, ezért szinte egész évben oda kell rájuk figyelni. A levéltetvek szívó kártevők, elsősorban a növények fiatalabb részeit szívogatják, ezért a hajtások végein figyelhetőek meg először. Szívogatásuk nyomán a levelek torzulnak, nem tudnak növekedni a hajtások, ami így terméskiesést okoz. Emellett a levéltetvek óriási veszélyt jelentenek a növényeinkre azzal is, hogy számos vírust terjesztenek, amelyek ellen nem mind lehet hatékonyan védekezni.

A levéltetvek többféle formában és színben jelentkezhetnek a növényeken, egy azonban közös bennük: ritka veszedelmes kártevők, amelyek ellen minden körülmények között védekezni kell. Az egyik legismertebb a zöld őszibarack-levéltetű, amelynek több mint 400 gazdanövénye van, és legtöbb dísznövényt is ez a kártevő pusztítja. Az almafákon a zöld alma-levéltetű és a levélpirosító alma-levéltetű, a cseresznyén és a meggyen pedig a fekete cseresznye-levéltetű okozhat komoly károkat, de jelentős lehet a levélpirosító ribiszke-levéltetű kártétele is, míg a szilván a nehezen pusztítható sárga szilva-levéltetű található.

A rovarok a virágokat, a hajtáscsúcsokat és a friss leveleket támadják meg, majd szívogatják a növényi nedveket, amitől a levelek foltosodni és torzulni kezdenek. Emellett a tetvek mézharmatot választanak ki, ami vonzza a hangyákat, és elősegíti a gombabetegség és a korompenész kialakulását. És ha ez még nem lenne elég, a levéltetvek számos vírust is terjesztenek, amelyek megbetegíthetik a fákat. Ezek a kártevők terjesztik például a csonthéjasok legelterjedtebb betegségét okozó szilva himlő vírust, vagy a lágyszárú zöldség- és dísznövények legismertebb vírusát, az uborka mozaik vírust.

Noha a növényeken fürtökben lógó fekete vagy sárga levéltetvek, illetve a szívogatásuk eredménye eléggé feltűnő, vannak más jelek is, amikből következtethetünk a jelenlétükre. Ezek egyike, ha a megtámadott növényeken nagyobb számban megjelennek a hangyák, amelyek a levéltetvek által kiválasztott mézharmatért cserébe védelmezik a kártevőket, de az is árulkodó lehet, ha a kertben hirtelen megsokasodnak a hétpettyes katicabogarak, amelyeknek viszont egyik fő táplálékát jelentik a tetvek.

Hogyan védekezhetünk a levéltetvek ellen?

Ha a levéltetvek megjelennek valamelyik növényen, nem kell rögtön bevásárolni permetszerekből. Vannak olyan természetes módszerek, amelyek bevethetőek a kártevők ellen, ráadásul a háztartásban található szerekkel is hatékonyan fel lehet lépni a rovarok ellen, ahogy arról az Agrárszektor is beszámolt korábban. Ilyen például az ecet, szódabikarbóna és más, minden konyhában és fürdőszobában megtalálható anyagok alkalmazása, bár ezeket jellemzően csak a kisebb, könnyebben elérhető növényeknél lehet használni, egy nagyobb bokrot vagy fát már nem lehet kezelni ezekkel.

Lemosás vízzel

Az első, egyben a legegyszerűbb megoldás az, ha a megtámadott növényt bő vízzel megfürdeti az ember. Ez a növény fajtájától és helyétől függően lehet egy lezuhanyoztatás a fürdőkádban is, de az ellenállóbb növényeket akár erősebb vízsugárral is le lehet csapatni.

Átgondolt ültetés és növénytársítás

Az egyik módja annak, hogy rövid úton megszabaduljunk a levéltetvektől, ha olyan növényeket ültetük például a veteményes sorai közé vagy a virágágyásba, amelyek természetes riasztóként hatnak a levéltetvekre. Nem lesz többé kedvük a féltve nevelgetett zöldségeink, virágaink közelébe merészkedni, olvasható a Hobbikert oldalán. Legyünk tisztában azzal is, hogy bizonyos növények (mint például a padlizsán) sebezhetőbbek lesznek és kevésbé jól viselik a levéltetvek invázióját, ha egyetlen helyre vannak összeültetve a kertben. Ha a kertben több helyen, elszórtan nevelünk padlizsánt, ezzel jócskán megnehezítjük a levéltetvek dolgát, hogy elérjék és megszállják az egyes növényeket.

Vannak olyan növények, amelyeket a levéltetvek nem kedvelnek. Sem ezeket, sem pedig a szomszédságukba ültetett palántákat nem támadják meg. Ilyen levéltetvek ellen használható növények például a bársonyvirág, körömvirág, a menta, az oregánó, az illatos levendula, a petrezselyem és a jó erős szagú fokhagyma. Érdekesség, hogy a levéltetű a nagy napraforgót sem kedveli.

Hasznos rovarok betelepítése

Az is megoldás lehet, ha a megfelelő növények ültetésével az ember behívja kertjébe a levéltetvekkel táplálkozó hasznos rovarokat. Közéjük tartozik a katicabogár, a zöldfátyolka, az imádkozó sáska vagy a zengőlegyek. A katicákat őszirózsával, körömvirággal, pillangóvirággal, korianderrel, cickafarkkal, kaporral, káposztafélékkel, mézvirággal és díszkáposztával lehet becsalogatni a kertbe. A kaprot, körömvirágot, a mézvirágot és az őszirózsát a zengőlegyek is szeretik, de ezeken felül kedvelik még a krizantémot, a levendulát, a tatárvirágot és az édesköményt is. A zöldfátyolák szintén szeretik a kaprot és az édesköményt, de a legtöbb virágport és nektárt tartalmazó virág, a százszorszép és angyalgyökér is meghívóul szolgálhat számukra. Fontos megjegyezni, hogy ha azt akarjuk, hogy ezek a rovarok ott is maradjanak a kertben, akkor célszerű számukra megfelelő lakó- és búvóhelyről is gondoskodni. Ezt megtehetjük a rovarok számára elhelyezett, úgynevezett ökológiai farakásokkal vagy rovarhotelekkel is.

Metszőolló és csapdázás

Az Agrárszektor által a témában megkérdezett Dr. Némethy Zsuzsanna szerint, ha egy növénynél még csak elszórtan jelentek meg a tetvek az egyes hajtások végein, azokat elég egy metszőollóval levágni, és ezzel egy permetezést meg is takarított magának az ember. A növényvédelmi szakember kiemelte azt is, hogy a sárga szín vonzza a levéltetveket, és az erre a színre való érzékenységükön működik a sárga ragacsos színcsapda is: ezek sárga színű, tartósan ragadós felületű lapok, melyeket a növények lombjára javasolt kifüggeszteni. Már akkor jelzik a levéltetvek jelenlétét, amikor a növényen még nem lehet észrevenni a meghúzódó egyedeket, így ha a levéltetű csapda sok egyedet fogott be például egy gyümölcsfán, akkor tudni lehet, hogy a permetezést mielőbb el kell kezdeni.

Természetes háziszerek

A fent felsorolt növényekből oldatot készítve egyszerű, mégis hatékony módon lehet a levéltetvek ellen védekezni. Használható házi készítésű levéltetű elleni oldathoz csalán és gyermekláncfű is, mert a levéltetű ezeket a növényeket sem kedveli. A folyamat egy fej fokhagymát, egy csokor mentát, körömvirágot vagy levendulát 1-1 liter vízzel egyszerűen összeturmixolva kezdődik. Ezt a keveréket egy éjszakán át állva hagyva, majd másnap fertőtlenítés céljából felforralva, leszűrve, végül kihűtve hagyva elkészül a természetes, környezetkímélő házi permetszer levéltetű ellen.

Házi kémiai permetszer

A szódabikarbóna levéltetvek ellen is hatásos: 0,5 l vízben 2 evőkanál ecetet, 2 evőkanál cukrot, 2 evőkanál szódabikarbónát és 2 evőkanál szappant vagy mosogatószert elkeverve egyszerű, házilag készített permetezőszer hozható létre, ami megöli a levéltetveket.

Védekezés permetezéssel

Nagyobb kerteknél, ahol több virágot, gyümölcsfát és palántát találni, nincs értelme a házi praktikáknak, ugyanis, ha a levéltetvek megfertőznek egy gyümölcsfát, rózsakertet vagy bármilyen más érzékeny növényt, mindenképpen szükséges a levéltetvek elleni vegyszeres védekezés. A legjobb, ha már kirepülés előtt, vagy akkor, amikor a rovarpapírok elfogták az első egyedeket, alaposan lepermetezzük a tetűfertőzésre hajlamos kerti növényeket.

Egyéb "tutibiztos" módszerek

Az interneten a különböző fórumokban számos tanácsot és módszert lehet találni, amelyek mindegyike "garantáltan hatásos" a levéltetvekkel szemben. Ezeket azonban érdemes bizonyos kétkedéssel fogadni, egészen addig, amíg egy megbízható szakember meg nem erősíti őket, ahogy azt Dr. Némethy Zsuzsanna korábban az Agrárszektornak elmondta. A szakember példaként hozta fel a dohányleves kezelést, amelyet a kiázott nikotin miatt egy időben valóban használtak növényvédelemre, de ez mind a növényre, mind az emberre veszélyes lehet, így Dr. Némethy Zsuzsanna semmiképp nem ajánlja ezt. A fokhagymás módszerre, amely szerint félbevágott fokhagymagerezdeket kell a földbe dugni a védeni kívánt növény körül, a szakember elmondta, hogy nem biztos benne, hogy a bizonyítottan baktériumölő hatású fokhagyma jó-e a levéltetvek távoltartására, mindenesetre ez az eljárás több növény esetén még drágább is lehet, mint egy rovarirtószer megvásárlása. A szakember hasonlóképpen nyilatkozott a földbe elásott banánhéjak levéltetű-riasztó hatását illetően.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
betegség, fertőzés, levéltetű, rovar, védekezés, metszőolló, kártevő, kémiai-védekezés, kártétel, tippek, szívogatás, károsító, katicabogár, trükk, lemosás, csapdázás, terjesztés,